Hivatalosan is megtörtént a vádemelés a kiskunhalasi pszichiátriai otthon három ápolója ellen, a városi ügyészségtől származó információk szerint. A vádak: szemérem elleni erőszak, testi sértés és zsarolás. A vádlottak szabadlábon védekezhetnek.
Mint az elmúlt napokban ismertté vált, a kiskunhalasi rendőrkapitányság az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé. Most kiderült: az ügyészség vádat emelt a gyanúsítottak ellen. Az első tárgyalásra legkorábban ősszel lehet számítani, a vádlottak házi őrizetét feloldották, így szabadlábon védekezhetnek.
A kiskunhalasi pszichiátriai otthon körüli botrányt még az év elején kirobbantó két ápolónő most megnyugodott, hiszen a nyomozás az ő igazukat támasztotta alá, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban nagyon sok támadást kaptak amiatt, hogy felemelték a hangjukat az intézetben általuk tapasztalt embertelenségekkel szemben. Miután az ügy kapcsán más visszásságok lehetősége is felmerült, a pszichiátriai otthon jelenleg más hatóságok részéről is vizsgálat alatt áll.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
OS