A gyermekvédelmi rendszer egészének megújítása mellett érvelt az MSZP alelnöke szerdán.
Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, tévúton jár a kormány a gyermekvédelem ügyében, csak a több szigorban tud gondolkodni, holott a büntető törvénykönyv szigorításával nem fog tudni megoldani semmit, a gyerekek ott maradnak az intézményekben
Az ellenzéki képviselő elmondta, az Országos Közös Akarat nevű civil szervezet és az ellenzéki pártok közös országgyűlési határozati javaslatot készítettek a gyermekvédelemről, ezt azonban a Fidesz kedden a parlament népjóléti bizottságában nem támogatta, így nem kerül a plenáris ülés elé.
Korózs Lajos közölte, az előterjesztésben javasolták a teljes gyermekvédelmi rendszer átvilágítást, a képzési és továbbképzési rendszer felülvizsgálatát, a szociális módszertan helyreállítását és a közneveléshez hasonló bérrendezést.
Tartozunk annyival a bicskei, a kalocsai, a gödi gyerekeknek, hogy nem felejtjük el a történteket - fogalmazott. A kegyelmi ügy kapcsán hozzátette: amit Novák Katalin volt államfő és Balog Zoltán református püspök tett, kimeríti a "rendszerbántalmazás" fogalmát is.