Nagy bajban van a magyar gazdaság, a kormány nyugdíjpolitikája pedig elhibázott - mondta az MSZP alelnöke pénteken.
Korózs Lajos a pártja Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón a költségvetés rossz helyzetéről beszélt és arról, hogy idén nem lesz nyugdíjprémium, hiszen ahhoz legalább 3,5 százalékos gazdasági növekedés kellene, erre viszont alig van reménySzerinte az elhibázott gazdaság- és pénzpolitika, kamat- és árfolyampolitika vezetett oda, hogy ma már a pénzügyminiszter is elismeri, a nyugdíjak védelméhez és annak fedezetéhez külön intézkedéseket kell hozni, kvázi egy nyugdíjvédelmi alapot kell biztosítani.
Korózs Lajos azt mondta, a nyugdíjasok jelentős része nyomorog az elhibázott nyugdíjpolitika miatt. Ma Magyarországon közel 400 ezer nyugdíjas dolgozik, mert a nyugdíjából egyszerűen nem tud megélni - tette hozzá.
A szocialista politikus szerint a kormánynak át kellene átgondolnia a nyugdíjpolitikát. Meddig fogják még átverni a nyugdíjasokat az inflációkövető nyugdíjemeléssel? - kérdezte.
Úgy folytatta, a kormánynak esze ágában sincs áttérni sem a svájci indexálásra, sem a bérkövető indexálásra. Ezért a bérektől drasztikusan leszakadnak a nyugdíjak, de a kormány az alacsony nyugdíjakat sem akarja felzárkóztatni - mondta.