MSZP: óriási hiba az iskolák államosítása

Belföld - 2016-11-06

Az MSZP szerint óriási hiba az iskolák államosítása. Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt fővárosi elnöke erről vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.

A politikus, aki egyben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, kifejtette: 2017. január 1-jével az oktatás területén megtörténik "a teljes államosítás", hiszen ekkor kerülnek át az iskolák a korábbi fenntartóktól, az önkormányzatoktól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásába.

"Azt kell, hogy mondjam önöknek, hogy a rendszerváltás óta a legbutább és legkártékonyabb kormányzati lépés, amit tehetett politikus Magyarországon" - fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Hozzátette, a Klik az emberek szeme előtt bukott el, hiszen mára gyakorlatilag a működésképtelenség szélére sodorta a magyar iskolarendszert, miközben folyamatosan csökken a diákok teljesítménye. Ráadásul a rendszer nagyon drága, annyira, hogy úgy tűnik, nem más, mint egy "adósságtermelő gépezet".

Kunhalmi Ágnes szerint csak azért nem bukott el idáig a rendszer, mert az önkormányzatok még "fogták az iskoláik kezét".

Azt ígérte, hogy 2018 után, pártja választási győzelme esetén újra önkormányzati fenntartásba helyezik az iskolákat.