Jogos aggodalmat kelt az, ami Sajóbábonyban a hét végén történt. Nem lehet napirendre térni afelett, hogy egy betiltott szervezet, a Magyar Gárda tagjai egy kiélezett helyzetben gyakorlatilag provokálják a kisebbségi lakosságot, amelyet „csendőrséggel” fenyegetnek. Ezt akkor sem lehetne tudomásul venni, ha ez a szervezet nem lenne betiltva: a kisebbséghez tartozók jogegyenlősége az Alkotmányból következik.
Másrészt a kisebbségi szervezetek sem vehetik saját kezükbe „válaszadásukat”, vélelmezett fenyegetésükre nem válaszolhatnak „ellen-erőszakkal”.
Minden állampolgárnak, minden állampolgári szerveződésnek szigorúan a törvényhez kell magát tartania. A rendvédelmi szerveknek pedig azt kell tenni, amit eddig: a legnagyobb határozottsággal védeni a jogállamiságot és a jogbiztonságot bárkivel szemben, aki ezt megsérti. Ennek semmi köze a napi politikához, ez törvényi kötelezettség.
A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat Irányító Tárca Nélküli Miniszter a további tájékozódás érdekében és az esetleges összehangolt kormányzati intézkedések meghozatalára soron kívül összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését.
Szollár Domokos
kormányszóvivő