Az új felsőoktatási finanszírozási rendszer a tervek szerint az előre elosztott államilag támogatott férőhelyszámról rendelkezik majd.
Az oktatási államtitkár elmondta: jelenleg a felvételizők igényei szerint osztják szét az államilag támogatott helyeket. Ha azonban részben az állam fizeti a felsőoktatást, "akkor természetes, hogy a szükségletei alapján irányítja a hallgatói utakat" - pontosította elképzelését Hoffmann Rózsa. Jelenleg a hallgatók nagy százaléka Budapesten szeretne tanulni, melynek következtében az államilag támogatott helyek többségét is a főváros szerzi meg. Tehát a finanszírozási rendszer révén támogatnák a vidéki intézményeet, és nem arról van szó, hogy központilag irányítanának át a hallgatókat.
"Nem célunk a vidéki egyetemek elsorvasztása, ellenkezőleg, erősíteni szeretnénk a minőségi felsőoktatási centrumokat. Ez a híresztelésekkel szemben nem jelenti az intézmények elszaporodását, az integráció újragondolásával akár csökkenhet is a főiskolák, egyetemek száma" - jelentette ki Hoffmann Rózsa. Kifejtette: jelentős gazdasági és kulturális hajtóerőt jelentenek a vidéki városok szempontjából a helyi egyetemek és főiskolák. A lendületet megtartani és erősíteni kell - hangsúlyozta.
A fővárosi intézmények iránti magas érdeklődést jól mutatja, hogy a 140 ezer jelentkezőből az augusztus 17-ig feldolgozott adatok alapján csaknem 68 ezren szerettek volna első helyes jelentkezéseik szerint budapesti székhelyű egyetemen, főiskolán továbbtanulni. Így az államilag támogatott helyek nagy része is a fővárost illeti meg, habár a felvételt nyert 98 ezer hallgató közül csak 21 ezren kezdhetik meg tanulmányaikat Budapesten. Így miközben a jelentkezők 48 százaléka a jelentkezési lapon első helyen megjelölt választása alapján a fővárosban tanulna szívesen, a felvettek csupán 22 százaléka kezdheti meg itt tanulmányait.
(www.edupress.hu)