NGM: stratégiai cél a gazdasági kapcsolatok erősítése Kínával

Belföld - 2017-11-26

-Li Ko-csiang kínai kormányfőt megérkezésekor a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Orbán Viktor miniszterelnök fogadta. A kínai kormányfő vezetésével tartják meg november 27-én a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját a fővárosban. Másnap, november 28-án Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével.

Li Ko-csiang kínai kormányfő integet megérkezésekor a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, MTI Fotó: Illyés Tibor

Kína és a Közép-Kelet-Európai régió országainak együttműködése, a gazdasági kapcsolatok kiterjesztése minden résztvevő számára egyértelmű előnyökkel jár - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a Kína-KKE Befektetési Alap (Sino-CEEF Fund) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint.

A tárca közleményében idézte Varga Mihályt, aki nyitóbeszédében azt mondta: nagymértékben nyitott gazdaságként és az Európai Unión (EU) belül a növekedés motorjának számító Közép-Kelet-Európa részeként Magyarország érdekelt a nemzetközi együttműködés bővítésében, különös tekintettel a kínai kapcsolatokra.

Varga Mihály kiemelte: az egyre elfogadottabb nemzetközi szakmai álláspont szerint a világgazdaság jelenleg az alacsony növekedés csapdájában van. A kitörési pontot ebből a helyzetből az jelentheti, ha az egyes nemzeti kormányok a növekedést támogató gazdaságpolitikát folytatnak. Magyarország, a magyar gazdaságpolitika már évekkel ezelőtt meghozta ezt a döntést - hívta fel a figyelmet.

Mivel Magyarország nyitott gazdaság, a növekedésben fontos szerepet játszik a külkereskedelem. A fő külkereskedelmi partner természetesen az EU, ugyanakkor a keleti nyitás politikájának köszönhetően a magyar exportban már a keleti országok képviselik a legnagyobb arányt. A Kína és Magyarország közötti külkereskedelmi forgalom is dinamikusan növekszik, 2016-ban meghaladta a 7,1 milliárd dollárt, ami 8,2 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest - hangsúlyozta Varga Mihály a konferencián.

A rendezvényen részt vett Csiang Csian-csing a Sino-CEEF Fund elnöke, valamint Gordon Brown volt brit miniszterelnök, a szervezet főtanácsadója is.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy fokozatosan erősödnek a kínai-magyar pénzügyi kapcsolatok. Varga Mihály követendő példaként említette a Bank of China, a Kínai Eximbank és a Kínai Fejlesztési Bank jelenlétét a régióban és Magyarországon.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza