A Hivatal Honlapján nyilvánosságra hozott Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. és az Ön által vezetett Hivatal között megkötött 3/335-762009 számú az eredetiségvizsgálat informatikai rendszerének szállítására kötött szerződés szállítójának megváltozott helyzetével kapcsolatban (LETARTÓZTATÁS!) az alábbi kérdésekre várjuk válaszát.
Az Ön hivatala és vállalkozója (Eclipse Zrt.) között létrejött szerződés 8.1 pontja szerint Mindkét Fél kijelenti, hogy jóhiszeműen járt el jelen szerződés megkötése során és kötelesek a jelen szerződés tartama alatt közölni a másik Féllel minden a jelen szerződés teljesítése tekintetében lényeges információt adatot ami kihatással lehet a jelen szerződésben foglaltak teljesítésére.
Kérjük nyilatkozzon arról, hogy partnerei tudomására hozták-e a szerződés aláírásakor, (és korábbi szerződéseik) teljesítése során hogy nyomozás folyik ellenük, amely akár a mostani helyzethez is vezethet (LETARTÓZTATÁS) valamint azt hogy a felügyelő-bizottságuk egyik tagja gyanúsított volt a szerződéskötéskor korrupció gyanújával?
Ennek tudatában hozta-e meg döntéseit egy ilyen fontos BŰNMEGELŐZÉSI feladat és a több mint 6 milliárd forint közpénz odaítélésében.
A szerződés 15.3 pontja szerint Bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést .ha a másik fél .. olyan magatartást tanúsít mely a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését lehetetlenné, teszi.
Ön szerint a bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás, adócsalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja és emiatt partnerével szemben alkalmazott kényszerintézkedések miatti ellehetetlenülés (teljesítések igazolására nincs jogosult személy szabadlábon, a vállalkozás nem rendelkezhet köztartozás-mentességet igazoló iratokkal) nem tartoznak-e azon magatartások közé, amely miatt egy Állami Hivatal vezetőjeként mérlegelnie kellene az érintett személyekkel a további együttműködést egy BŰNMEGELŐZÉSI feladatban és annak jogszerűségét, hogy az további állami pénzeket fizessen ki.
Várjuk válaszait a fenti kérdésekre
Tisztelettel: A munkavállalók nevében és egyetértésében
Kiadó: Eredetiség ellenőrzés gépjármű-bűnözés ellen Egyesület
(OS)