Nyílt levél, SÓLYOM LÁSZLÓ ÚRNAK, a Magyar Köztársaság Elnökének

Belföld - 2006-10-04

 Tisztelt Elnök Úr!

Vártuk és üdvözöljük újabb megszólalását.

Egyetértünk azzal, hogy Elnök Úr vasárnap esti beszéde óta történtek nem a kibontakozás irányába mutattak. Másutt, máskor és másoknak nyilván lesz alkalma annak mérlegelésére is, hogy a nyilatkozat maga mennyire szolgálhatta a kibontakozást.

Most az a fontos, hogy a szocialista frakció is magáénak vallja Elnök Úr álláspontját és kész következetesen képviselni azt : alkotmányos rendszerünkben a néphatalom gyakorlásának és a politika formálásának elsődleges eszköze a népképviseleti Országgyűlés.

       Mi is úgy véljük, hogy parlamentáris demokráciában megengedhetetlen, ha egy párt és annak elnöke a parlament helyett, sőt azzal szemben választja az utcai ultimátumok politikáját.

Értjük Köztársasági Elnök Úr nekünk szóló figyelmeztetését is.

Biztosítjuk Elnök Urat arról, hogy a szocialista parlamenti képviselők minden körülményt mérlegelve hozzák meg döntésüket a programról, a kormányról és a kormányfő személyéről.

      Mérlegeljük (ahogy Köztársasági Elnök Úr is kívánja) a választási kampányban történteket, valamint a jelenlegi politikai alternatívák jelentését és következményeit, az ország előtt álló feladatokat, az állampolgárok iránt érzett felelősséget, de tetteinkért, szavainkért és szándékainkért viselt saját felelősségünket is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szavazást megelőző előterjesztői beszédében maga is számot kíván vetni mindezzel.

Budapest, 2006. október 4.

 Tisztelettel üdvözli:

 Lendvai Ildikó

 Kiadó: MSZP-frakció