Idén ismét kiosztották a Junior Prima Díjakat a Magyar Építészet és Építőművészet Kategóriában, a nyolc fiatal a Művészetek Palotájában vehette át a díjakat október 27-én - olvasható a Monitormagazin.hu oldalon. A Magyar Építész Kamara és a TriGranit együttműködésében először tavaly, a Gödörben tartott rendezvényen osztották ki tíz frissen végzett, vagy tanulmányait rövid időn belül befejező építész között a díjakat. Az idén beérkezett 25 pályázatot az építészet kiemelkedő képviselőiből álló zsűri bírálta el.
A 2003-ban elindított Prima Primissima Díj mellett 2007-ben alapított Junior Príma Díj igazi újdonságot jelentett azzal, hogy megteremtette a fiatal, ígéretes tehetségek méltó elismerésének intézményét. Egy évre rá a TriGranit, Európa egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjeként, egyértelműen a magyar építészet-építőművészet kategória támogatása mellett döntött.
A szakembereket támogató felsőoktatási intézmények és szakmai szervezetek 25 fiatalt javasoltak, majd az érveket megfontolva, a zsűri értékítéletét elfogadva a TriGranit nyolc pályázót: építészmérnököket és egy építész-tervező művészt részesített a 8750 eurós díjban:
Dobos Zsófia - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Rajzi és Formaismereti Tanszék,
Fazekas Katalin - BME Középülettervezési Tanszék,
Haraszti Lívia - BME Rajzi és Formaismereti Tanszék,
Jószai Ágnes - BME Középülettervezési tanszék,
Káldos András - NYME Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézet, építész-tervező művész,
Oroszlány Miklós - BME Középülettervezési Tanszék,
Tánczos Tibor - BME Középülettervezési Tanszék,
Vesztergom Ádám - BME Lakóépülettervezési Tanszék.
"Mindennapi munkánk során tapasztaljuk, hogy milyen fontos természetes és épített környezetünk tervszerű és felelős kialakítása, fejlesztése. Felelősséggel tartozunk a jelen és a jövő generációjáért. Természetes tehát, hogy támogassuk szakmai fejlődésüket, hozzájáruljunk a tehetséges fiatalok pályájának sikeréhez. A ma építészei a jövő lakókörnyezetének meghatározói, kialakítói" - hangsúlyozta Simon Bayley, a TriGranit Zrt. fejlesztési igazgatója.
A díjátadó ünnepséget október 27-én, kedden délután 2 órakor rendezték meg a Művészetek Palotájában.
(Forrás: Monitormagazin.hu)