Nyugat.hu: 16 éves tanítványával folytatott viszonya miatt mondhatott le a körmendi kereszténydemokrata alpolgármester

Belföld - 2017-02-07

cheap jerseys

cheap nfl jerseys

wholesale nfl jerseys

cheap jerseys free shipping

cheap jerseys from china

A nyugat.hu internetes portál szerint tanítványával folytatott viszonya miatt kellett lemondania Szabó Ferenc, Körmend kereszténydemokrata alpolgármesterének, aki ellen a 16 éves lány szülei feljelentést tettek a rendőrségen. Az MTI megkeresésére kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette a feljelentés tényét.

Kazmar Enikő a feljelentés tárgyáról nem kívánt nyilatkozni, de azt közölte, hogy feljelentéskiegészítést rendeltek el az ügyben. A nyugat.hu "a szerkesztőséghez eljuttatott információkra" hivatkozva azt írta, hogy a kereszténydemokrata politikust lemondásra szólították fel, mert egy most 16 éves diáklánnyal folytatott évek óta viszonyt, aki korábban az általános iskolában tanítványa volt.

cheap jerseys nfl

Cheap Jerseys free shipping

cheap jerseys nba

Cheap Jerseys

"Állítólag 2016 karácsonya előtt derült ki, hogy a most 56 éves politikus hosszú ideje viszonyt folytatott egy most 16 éves lánnyal. (...) A körmendiek szerint a viszony még az általános iskolában kezdődött, amikor a lány még gyermekkorú volt (...) Többen is megerősítették, hogy a lány Szabó Ferenc tanítványa volt a körmendi általános iskolában" - írták.

Az MTI tudósítója megpróbálta elérni Szabó Ferencet, de nem sikerült. A politikus hétfőn azzal indokolta lemondását, hogy magánéletében történtek változások, valamint egyéb jellegű feladatai szaporodtak meg annyira, hogy nem tudja ellátni feladatát.

Hozzátette: körzete egyéni képviselőjeként tovább kíván dolgozni a körmendi önkormányzati testületben. Megerősítette, hogy január 27-én lemondott a KDNP körmendi elnökségében viselt tisztségéről is.