OGY – LMP: összegyűltek a MÁV ügyeit vizsgáló bizottság felállításához szükséges aláírások

Belföld - 2012-07-03

A szocialista és a Jobbikos képviselők támogatásával az LMP 89 aláírást gyűjtött össze, így a házszabály alapján felállhat a MÁV ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az LMP benyújtotta  az Országgyűlésnek a testület létrehozásáról szóló javaslatot.

A frakcióvezető elmondta, a bizottság azt venné górcső alá, hogy az a járatritkítás, amelyik ellehetetlenítette a megfelelő szintű szolgáltatások igénybevételét, hozott-e bármiféle megtakarítást. Emellett azt is vizsgálnák, hogy milyen cégek kapták meg a vasúti beruházásokba fektetett közpénzeket.

    Szavai szerint miközben a Fidesz korábban azt ígérte, hogy kiemelt figyelmet fordít a vasútra, az elmúlt két évben annak „példátlan mértékű leépítése zajlik”. Hozzátette, hogy egy három hete kiszivárgott rejtett kamerás felvétel pedig megerősítette azt a gyanút, hogy „a korrupció is szerepet játszik” a vasúti beruházásokban.

    Mint mondta,  számos olyan nagyberuházást találni, amelyeket indokolatlanul felüláraztak és ezek a beruházások „hogy, hogy nem, rendre a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Közgépnél landolnak”.

    A frakcióvezető azt is kijelentette, hogy miután a szükséges 78-nál jóval több aláírást gyűjtöttek össze, a kormánytöbbségnek - a házszabály alapján  - nincs törvényes lehetősége arra, hogy megakadályozza a bizottság felállítását. Hozzátette, ha „valamilyen trükkel meg nem próbálják ezt a vizsgálóbizottságot is ellehetetleníteni”, akkor a testület hamarosan megkezdi a munkáját.

    A korábbi kormánypárti ellenérvekre reflektálva felhívta a figyelmet, hogy a kormányoldal két évvel ezelőtt 18 olyan vizsgálóbizottságot állított fel az állandó parlamenti bizottságokon belül, amelyek a 2002-2010 közötti időszak gyanús ügyeivel foglalkoztak.

    Végül elmondta, az LMP önállóan is elkezdte vizsgálni a vasúti ágazat legégetőbb problémáit, tapasztalataikat pedig egy úgynevezett  Fehér Könyvben fogja összesíteni.