- Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal a kormányzati informatikai rendszer elleni hétvégi támadásról. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke vasárnap azt mondta: következő, szerdai ülésükön a Belügyminisztériumtól és a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is tájékoztatást kérnek a támadás körülményeiről, részleteiről, az elhárítása és a rendszer helyreállítása érdekében megtett intézkedésekről.
A Belügyminisztérium (BM) szombat délután közölte, hogy 24 óra alatt több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot. A BM ugyanakkor jelezte: a támadásokat sikerült elhárítani. A támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek - írták.
Az M1-en elhangzott, hogy egyetlen nap alatt mintegy 62 ezer támadás érte a kormányzati informatikai hálózatot.