OGY - Határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság

Belföld - 2018-03-20

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt keddi ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A napirendi szavazás előtt Molnár Zsolt (MSZP), a testület elnöke elmondta: Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter ügyéről, amely szerint a politikus egy közjegyzői okirat szerint 1300 milliárd forint felett rendelkezhetett, valamint Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármesterének számítógépére telepített kémszoftverről kértek volna tájékoztatást a kormány és a szolgálatok képviselőitől.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány érkezik az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésére az Országgyűlés Irodaházában 2018. március 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az MSZP-s politikus kiemelte: ezeket a kérdéseket akkor is napirendre tűzné, ha nem lenne kampányidőszak. Molnár Zsolt úgy vélekedett: a Fidesz-KDNP távolmaradásával Kósa Lajos ügyében, és Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármestere, a független Márki-Zay Péter és családja sérelmére elkövetett kémkedés ügyében is "beismerte bűnösségét". Az ügyek nincsenek lezárva, ezért még az április 8-ai országgyűlési választás előtt ismét kísérletet tesz arra, hogy összehívja a nemzetbiztonsági bizottság ülését - mondta.

Emellett a testület elnöke Pintér Sándor belügyminiszterhez, az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz, az Információs Hivatalhoz, a Magyar Nemzeti Bankhoz, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz is elküldi kérdéseit arról, milyen információkkal rendelkeznek Kósa Lajos ügyeiről.

Az LMP-s Szél Bernadett - szintén a napirendi szavazás előtt - azt is felvetette: Kósa Lajos az 1300 milliárd forintos ügylet idején még a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke volt. Ezért az LMP-s politikus szerint azt is tisztázni kell, hogy a szolgálatok tudtak-e erről a pénzről, vagy előttük is eltitkolta a fideszes politikus.

Szél Bernadett arról is tájékoztatást kért volna, hogy átvilágították-e, s ha igen, milyen információkkal rendelkeznek Magyarország egyik oroszországi, "titkosszolgálati botrányba keveredett" tiszteletbeli konzuljáról.

A kedd délelőttre összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülésen Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, továbbá az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat képviselői is megjelentek.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja azt mondta: a határozatképtelenség miatt a házszabály szerint nem lehet bizottsági ülést tartani, de akadálya sincs annak, hogy az átvilágításon átesett képviselők zárt ajtók mögött tájékoztatást kérjenek a kormány és a szolgálatok megjelent képviselőitől.

Erre reagálva Pogácsás Tibor azt mondta: a nemzetbiztonsági törvény szerint csak a napirend elfogadása után lehet ezt megtenni, vagyis határozatképtelen bizottsági ülésen nem adnak tájékoztatást. Hozzátette, a képviselők tegyék fel kérdéseiket írásban, s azokra válaszolni fognak.

A testület ellenzéki tagjai mintegy fél órán keresztül vártak a kormánypárti képviselőkre.

Szél Bernadett (LMP) azt kérdezte, jelezték-e a kormánypárti képviselők, hogy nem vesznek részt az ülésen, s ha igen, mi volt az indoklás. Molnár Zsolt azt mondta: nem kapott hivatalos jelzést a Fidesz-KDNP távolmaradásáról.

Molnár Zsolt az elmúlt időszakban többször is összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot, de határozatképtelenség miatt nem tudtak mindig ülést tartani. Legutóbb február 28-án ülésezett a testület, de akkori is vita alakult ki a napirendről Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke és Molnár Zsolt között. Akkor Németh Szilárd azt mondta: a tavaszi ülésszak utolsó nemzetbiztonsági bizottsági ülésén vettek részt, s az általa javasolt napirend nyomán el tudták végezni azt a munkát, amit a jogszabályok, az Országgyűlés házszabálya a testület hatáskörébe utal.