OGY - Martonyi: jól működött az Információs Hivatal a Külügyminisztérium irányítása alatt

Belföld - 2012-07-03

Martonyi János külügyminiszter szerint az elmúlt két évben kedvező tapasztalatokat hozott, jól működött a brit modell alapján kidolgozott rendszer, amelyben az Információs Hivatal a Külügyminisztérium irányítása alá tartozott.A tárcavezető az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén azt mondta, várhatóan jól működik majd az a megoldás is, hogy a Miniszterelnökség irányítása alá kerül a hivatal, hiszen az általa szerzett információkra több tárca is igényt tarthat, ami indokolhatja a központi irányítás alá vonását.

    Úgy fogalmazott, a lényeg, hogy az eddig kialakult szoros együttműködés a hivatal és a Külügyminisztérium között megmaradjon, és ennek adottak a feltételei.