Október 6., félárbocon az állami lobogó

Belföld - 2006-10-06

A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami lobogóját pénteken reggel a Parlament előtti Kossuth téren.

A ceremónián részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Szili Katali, az Országgyűlés elnöke. Az állami lobogó felvonását, majd felárbocra engedését a téren gyülekező tüntetők mintegy 30 fős csoportja is figyelemmel kísérte.

 

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján október 6-án, Aradon végezték ki a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a szabadságharc bukását követően kerültek osztrák fogságba.

 

A nemzet vértanúja lett Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.

 

Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökét, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyeztek végső nyugalomra a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest. Az Orbán-kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át. (forrás: MTI)