Örömünnepet ülnek a chilei bányászok

Belföld - 2010-10-13

Egyelőre siker koronázza a több mint két hónapja a föld alatt rekedt chilei bányászok mentőakcióját: egyre több bányász már a felszínen van. A helyszínen tartózkodik Sebastian Pinera chilei, és Evo Morales bolíviai elnök is, akik ily módon fejezik ki támogatásukat és együttérzésüket az időközben örömünnepbe kezdő családtagoknak és bányászoknak.

„Köszönjük, Chile!” – szakadt fel Carlos Mamani bolíviai bányászból, miután a felszínre érkezett és megcsókolta a feleségét. A 33 föld alatt rekedt bányász közül Mamani az egyetlen bolíviai, így köszönete a chilei nép, szakemberek és hatóságok irányába különös jelentőséggel bír. Evo Morales bolíviai elnök is a chilei San José bánya területén tartózkodik, ahonnan az elnöki gépen viszi majd haza a bányászt.

 

A mentőakció egyelőre rendben halad: a 69 napja a föld alatt 630 méteren élő 33 bányász közül sokan már a felszínen vannak. A több mint 400 kilogrammos „Phoenix” mentőkapszulát, melyben a mélyből hozzák fel a bányászokat, eddig csak egy rövidebb időre kellett leállítani szerda hajnalban – a mentés azóta is folyik. A BBC tudósítása szerint a helyi idő szerint kedd éjszaka megkezdett, alaposan megtervezett akcióban először Florencio Ávalos bányász láthatta meg a holdvilágot, érkezését szirénaszó kísérte. Az első felszínre érkező bányászt Sebastian Pinera chilei elnök szinte azonnal megölelte. A chilei államfő a bánya területén rögtönzött beszédében kiemelte, hogy a mentőakció egy „csoda” és reméli, hogy „Isten segítségével” jól alakulnak a dolgok. Laurence Golborne bányaügyi miniszter időközben bejelentette, hogy az eredetileg kalkuláltnál gyorsabban tudják a felszínre hozni a lennrekedt bányászokat: egy ember kimentése 40-50 perc alatt történik meg, így akár másfél nap alatt menthetik ki az összes bányászt.