Az Orbán-kormány leváltását, új rendszerváltást és ennek érdekében az összefogást sürgették baloldali ellenzéki pártok elnökei vasárnap Budapesten, a Blaha Lujza téren a civilek által szervezett 1956-os megemlékezésen és kormányellenes tüntetésen.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, azok gyalázzák meg az 1956-os forradalom eszméit, akik '56 örököseinek vallják magukat, nem Nagy Imre, hanem sokkal inkább Rákosi Mátyás örökösei. Szerinte a mártír miniszterelnök vezérgondolata ma is aktuális: a diktatúrát nem megreformálni, hanem megszüntetni kell.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint jelenleg nem egyszerűen a kormányzás rossz, hanem a rendszer, ezért azoknak van igaza, akik új rendszerváltozást akarnak.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: új rendszerváltásra van szükség, új köztársaságot kell alakítani. Ehhez az ellenzéki pártoknak meg kell állapodniuk az együttműködésről - tette hozzá, megjegyezve: a jövő héten elkezdik az egyeztetéseket, amelyek kivezethetik Magyarországot "ebből a rémálomból".