- Párbeszéd: a kormány ne adjon be olyan törvényeket, amelyeknek nincs közük a járvány elleni védekezéshez!

Belföld - 2020-04-02

A Párbeszéd arra szólította fel a kormányt, hogy ne nyújtson be olyan törvényeket a parlamentnek, amelyeknek semmi közük sincsen a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

A párt országgyűlési képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kormánypártok korábban azt ígérték, hogy a veszélyhelyzetben csak a járvány leküzdését szolgáló törvényeket nyújtanak be. Ehhez képest a kormány "sundán-bundán" beadott több olyan javaslatot is, amiknek nincs közük a védekezéshez - mondta Kocsis-Cake Olivio.

El akarták venni a polgármesterek döntési jogkörét, de ezt azóta visszavonták - emelte ki a politikus. Eltörölnék a Városligetre kimondott változtatási tilalmat, budai ingatlanokat adnának át a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak, minisztériumi embereket akarnak küldeni a fővárosi színházak felügyelő bizottságaiba, tíz évre titkosítanák a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának részleteit, hat egyetemet szeretnének alapítványi működésbe venni, az állam ingatlanokat adna át az egyházaknak - sorolta Kocsis-Cake Olivio. Hangsúlyozta, nem vitatják el a kormány azon jogát, hogy gyors döntéseket hozzon a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, de nem értik, hogy ezeknek a lépéseknek mi közük van a védekezéshez.

Saját korábbi javaslataikat felidézve azt mondta, hogy védőfelszerelést és kiemelt bérpótlékot kell biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, válságkezelő alapjövedelmet kell bevezetni és bértámogatást kell adni a magyar vállalatoknak. Hozzátette, hogy be kell vezetni a szolidaritási adót, a tao-t nem sportra, hanem kórházfelújításra kell fordítani, legalább kilenc hónapra kell emelni az álláskeresési járadék folyósításának idejét és forrásokat kell átcsoportosítani az önkormányzatokhoz.