Reformáció 500 - Megnyílt az emlékév központi kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban

Belföld - 2017-04-26

Ige-idők címmel megnyílt a reformáció emlékévének központi kiállítása szerdán Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: hálás, hogy azokkal együtt nyithatja meg a reformáció ötszáz évét bemutató kiállítást, akik harcostársai voltak az elmúlt évtizedekben.

Az együttlét hálára kötelez, de felelősség is, hogy "ebből a jóból csináljunk együtt valami még jobbat" - fogalmazott a miniszter.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, hogy a rendszerváltás idején "azzal a boldog reménységgel egyesültünk újra az elvesztett Európával, hogy megtaláljuk benne a kommunizmus évtizedei alatt hiányolt" európai identitást. Ehhez képest még "mindig keressük azt a mély és erős, jó értelemben radikális keresztyénséget", ami a reformáció célkitűzése is volt a forrásokhoz való visszatéréssel és a keresztyénség külső formáinak megújításával.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte: a kiállítás címe jelzi, hogy Isten igéje mindig a konkrét időben szólal meg. Nem időtlen igazságok tárháza a Szentírás, Isten szava időről időre "belehasít a hömpölygő idő folyamába", mint ahogy történt 1517-ben, a reformáció kezdetén és sok más alkalommal is.

Egy érdeklődő a reformáció 500. évfordulója alkalmából megnyílt Ige-idők című jubileumi kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban . MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az evangélikus püspök reményét fejezte ki, hogy az emlékévben sokan fölfedezik azt a közös identitást, "amit Istentől kaptunk nem egyszerűen megőrzésre, hanem megosztásra".

A november 5-ig látogatható tárlaton csaknem 100 intézmény több mint 400 tárgya látható.

A műtárgyak között szerepel Huszár Gál reformátor, nyomdász, énekszerző egyetlen példányban fennmaradt énekeskönyve, valamint a 16. században Wittenbergben tanuló magyar diákok zászlaja. Emellett az Esterházy-gyűjtemény darabjai, 17. századi politikai röplapok, az erdélyi fejedelmek portréi és más festmények,

A tárlat kísérő kiállítása fényképek, dokumentumfilmek, szövegek segítségével mutat be jelentős vagy tragikus 20. századi magyar protestáns életutakat.

A reformáció emlékévében csaknem 400 programot szerveznek szerte a Kárpát-medencében.

Az emlékév legnagyobb eseménye a reformáció emléknapján, október 31-én lesz a fővárosi Papp László Sportarénában, a találkozóra a szervezők 13 ezer embert várnak.

Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét.