Rendkívüli kongresszust tart a Jobbik

Belföld - 2019-02-01

Rendkívüli kongresszust tart a párt újabb számvevőszéki büntetése miatt a Jobbik - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Sneider Tamás elnök. Közölte: a két-négy héten belül megrendezendő tanácskozás két napirendi pontja "a Jobbik megszűnésének lehetősége", ami a parlamenti frakció végét is jelentené, a másik "a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása".

Elmondta: hétfői ülésén dönt az elnökség a választmány, majd a kongresszus összehívásáról. Sneider Tamás szerint most az a kérdés, "tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket mint Jobbik". Akármi történik, nem adjuk fel a harcot, nem adjuk fel a küzdelmet, mert ez a kötelességünk, ezért választott minket 1 millió 300 ezer ember a parlamentbe - fogalmazott.

Sneider Tamás azt mondta: az eddig kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban.

Szerinte a hatalom azért bünteti őket, mert fél, hogy a közvélemény-kutatások eredményei alapján "nem három, hanem akár négy képviselője is lehet a Jobbiknak" Brüsszelben.

Mint mondta, a kirótt szankció célja a párt megszüntetése; kifogásolta, hogy több száz oldalas levelükre nem kaptak választ az Állami Számvevőszéktől.

Sneider Tamás feltette a kérdést: "a NAV és a posta ellen tesz-e feljelentést az Állami Számvevőszék tiltott pártfinanszírozás, illetve hűtlen kezelés" miatt.

Kérdésre válaszolva Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő, a párt szóvivője a sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudják, mit hoz a jövő, de nem gondolnak más frakcióhoz csatlakozásra, ugyanakkor korainak nevezte a kérdést, hogy új pártot alakítanak-e.

Hozzátette: egyelőre azért küzdenek, hogy a Jobbik ne szűnjön meg, mert napjainkban "reális veszély az, hogy Magyarország második legerősebb pártját hatalmi erővel felszámolják". "Minden létező gazdasági és jogi lehetőséget igénybe veszünk azért, hogy túléljük ezt a helyzetet" - jegyezte meg.

Azt látjuk, hogy a Fidesz nem politikai vitával akarja legyőzni az ellenfeleket, hanem hatalmi erővel - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki a sajtótájékoztató elején jelezte: "a helyzet súlyosságára tekintettel" csak a témához kapcsolódó kérdésekre válaszolnak.

A számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozott vizsgálati eredménye szerint a Jobbik a választási kampány költségeire vonatkozó korlátozás betartása ügyében nem volt átlátható és elszámoltatható. A számvevőszék szerint a párt 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el. Reakciójában a Jobbik azt közölte: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításaival szemben szabályszerűnek tartja a kampánypénzekkel való elszámolását.