Sólyom: köztörvényes bűncselekmény, ami az MTV-nél történt

Belföld - 2006-09-19

Köztörvényes bűncselekménynek minősítette Sólyom László a keddre virradóra történteket a Magyar Televíziónál. Maga az államfő fogalmazott így kedden délután a Sándor-palotában. A köztársasági elnök azt mondta: keddre virradó éjjel egy, a békés tüntetésből kivált csoport megostromolta a Magyar Televízió épületét, súlyos személyi és vagyoni károkat okozott.

Kiemelte: "köztörvényes bűncselekményekről van szó, amelyeket semmi nem igazolhat, amelyek ellen a legszigorúbban fel kell lépni, és amelyektől az államnak teljes erejével meg kell védenie polgárait és saját intézményeit is." Sólyom reggel bekérette az igazságügyi minisztert és a rendőrség illetékeseit, akik azonban eddig nem érkeztek meg.

Mint mondta, súlyos figyelmeztetés, hogy a rendvédelmi szervek alacsony létszámuk és hiányos felszerelésük miatt nem voltak képesek a szükséges biztonsági garanciát nyújtani. Közölte azt is: élesen meg kell húzni azt a határt, ami a szabad véleménynyilvánításhoz, a gyülekezés szabadságához, és így a politikai tüntetésekhez való alapvető emberi jog, másfelől a bűncselekmény között húzódik.

Sólyom László hangsúlyozta azonban: a történtek nem érintik azt a jogot, hogy bárki a törvényes keretek között gyűlésen és tüntetésen kifejezze politikai véleményét. Az események után a pártoknak mérlegelniük kell, hogy tömegrendezvényeiken a saját rendezőik és a rendőrség képesek-e biztosítani, hogy nem lépik át a határt - jegyezte meg. Közölte: a politikai erők számára legyen tanulság, hogy elfogadhatatlan a cinikus kitérés alapvető morális kérdések elől, és "ugyanilyen elfogadhatatlan az alkotmányos határokat áttörő cselekmények burkolt igazolása is".

Sólyom László nyilatkozatában tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a Magyar Televízió épülete előtt történt erőszakos bűncselekményeket az 1956-os forradalommal párhuzamba állítsák.

(MTI)