Such György lett a Magyar Rádió elnöke

Belföld - 2006-07-11

Such Györgyöt választotta a Magyar Rádió elnökévé a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma - jelentette be a testület maratoni, hétórás budapesti tanácskozását követően hétfőn Gellért Kis Gábor elnök.

Such György

Tájékoztatása szerint a 29 tagú testület tanácskozásán 28-an adtak le érvényes voksot; 19-en támogatták Such György megválasztását, kilencen pedig ellen szavaztak, ami annyit jelent, hogy éppen a médiatörvényben minimálisan megkívánt számú szavazatot kapta az elnök. A délelőtt óta tartó tanácskozáson tájékoztatása szerint öt és fél-hat órán át hallgatták meg a jelöltet. "Szeretném helyreállítani a közszolgálati rádió tekintélyét, azt szeretném, ha a közszolgálati rádió igazodási pont lenne a magyar médiapiacon, és mindezek mellett nyereségesen működne, és példát mutatna a magyar közmédia minden szereplője számára, hogy a minőségi újságírás és a költségvetési nyereséges működtetés összeegyeztethető" - fogalmazott az intézmény új elnöke, akit az ötödik pályázaton választottak a Magyar Rádió élére.

 

Such György - aki augusztus elsejétől négy éven át töltheti be tisztségét - újságírói kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott, "a kulcspozíciók" betöltéséről a következő hetekben tárgyal. Erről még "tájékozódnia kell" - mondta, elhárítva az ezzel kapcsolatos kérdéseket, akárcsak a belső átalakítással kapcsolatosakat.

 

Annyit mondott: "modernizációra és létszám-leépítésre szükség van a rádióban"; szavai szerint "nyilván valamilyen áthidaló megoldást kell találni" arra a problémára, hogy idén üzleti terv nélkül működik a Magyar Rádió, de hangot adott azon álláspontjának is, hogy az ő feladata, hogy a tervek szintjén már a következő üzleti évre koncentráljon. "Székházügyben tájékozódnom kell" - jelentette ki, arra hivatkozva, hogy a kiírásban szereplő információk nem elegendőek ahhoz, hogy "bármilyen érdemi álláspontot el lehessen foglalni" a kérdésben.

 

Kétségesnek nevezte az eredményt a választás után az MTI-nek az egyik civil delegált: Gráf Csilla szerint vitatható módon számoltak az igenek közé egy voksot. Mint mondta, a szavazólapon bekarikázással kellett válaszolniuk arra, elnökké választják-e Such Györgyöt, ám az egyik vokson egy áthúzás volt látható az "igen" mezőnél. "Ez nem annyira egyértelmű", mert az ilyen jelölés "lehet egy dühös nem" is - mondta.

(MTI)