Több ezren tüntettek Iványi Gáborért és egyházáért Budapesten

Belföld - 2024-09-21

Az adománygyűjtéssel egybekötött megmozdulást civilek szervezték Iványiért, az Oltalom Karitatív Egyesületért, de leginkább azért az utcára tett csaknem 600 gyermekért, akik önmagukról gondoskodni nem tudnak, de Iványiban megtalálták a segítőjüket.

"Emberek az emberekért"

Ezzel a mottóval péntek délután ötre hatalmas tömeg gyűlt össze a Blaha Lujza téren. Az adománygyűjtéssel egybekötött tiltakozáson a magyar közélet kulcsfigurái, újságírók, színészek, zenészek szólaltak fel, mondták el gondolataikat vagy tolmácsolták azokat dalokon, verseken keresztül. Köztük Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, aki mint mondta, nem volt kérdés, hogy ott kell lennie.

"Hogy itt gyerekek százai érzékeny, József Attilával szólva ütött gyerekek százai, akik forognak a világban, nem igazán értik a helyzetüket és csak támogatásra, segítségre, emelésre lenne szükségük, hogy legjobb esélyeiket elérjék. Hogy ezek a gyerekek olyan helyzetbe vannak hozva, hogy értetlenül állnak az idegen világ előtt, ez nincs rendben" - fogalmazott.

Bródy János az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatából idézett, amelyet több mint 75 évvel ezelőtt fogadott el az ENSZ Közgyűlése: "Minden ember szabadnak születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek ésszel és lelkiismerettel, egymást iránt testvéri szellemmel kell hogy viseltessenek. De mit tegyünk, ha valakinek elment az esze és el akarja némítani a lelkiismeretét? Pedig a testvéri szellem Iványi Gáborban és az egyházában lakozik" - mondta az énekes-dalszerző.

A demonstráción az április óta aktív közéleti szerepet vállaló operaénekes, Rost Andrea is színpadra lépett. "Nagyon fontosnak érzem anyaként, hogy egy gyereket nem hagyunk az út szélén, ilyet nem lehet! Semmiféle élőlényt nem hagyunk az út szélén! Én ezért gondoltam, hogy itt a helyem. És minden olyan helyen, ahol segíteni, ahol előrelépni lehet. Mert igenis lehet tenni. Csak oda kell menni" - mondta.

Perintfalvi Rita teológus szerint világos, hogy politikai támadás zajlik Iványi Gáborék ellen, mint mondta a az elmúlt hetek eseményei csak folytatása annak, ami sok évvel ezelőtt elkezdődött a MET ellen. "Egyértelműen egy politikai jellegű támadásról van szó, mégpedig egy olyan emberrel szemben, aki szerintem sokkal inkább követi a Mester tanításait, hiszen ételt ad az éhezőknek, italt a szomjazóknak, felkarolja azokat, akiket már nem támogat senki. Valójában egy keresztényi példáról van szó, és mégis így hurcolják meg őt, amit egy végelen nagy képmutatásnak tartok a magyar kormány részéről, és amikor csak tehetem, felemelem a szavam ellene" - nyilatkozta.

Iványi Gábor valaha nagyon jó kapcsolatot ápolt Orbán Viktorral, a jelenlegi kormányfőt ő adta össze Lévai Anikóval, első két gyermeküket is ő keresztelte meg, aztán a 2010-es Fidesz-kétharmaddal a kölcsönös tiszteletnek vége szakadt.

Iványiék egyháza, mindenekelőtt azok a rászorulók, hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekek, hajléktalanok, idősek, akiknek ellátásáról gondoskodnak – a kormányzati fellépés miatt évről évre, hónapról hónapra egyre inkább kilátástalan helyzetbe kerülnek.

Az elmúlt bő tíz évben a kormány ellehetetlenítette a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület munkáját. Először megvonták az egyházi státuszukat, ezzel kizárták az intézményeiket a kiegészítő állami támogatások és az egyszázalékos felajánlás köréből. Miután ezt az Alkotmánybíróság, majd a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is jogsértőnek találta, 2021-ben visszakapták a státuszt, ám a kormány nem volt hajlandó ismét megkötni velük a közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást. Így viszont Iványiék nem kaphatják meg a hasonló karitatív szervezeteknek járó kiegészítő támogatásokat, a MET szervezetei nagyrészt emiatt nem tudták befizetni az adók és a közterhek jelentős részét.

Most pedig köztartozás miatt bezárták iskoláikat, emellett Iványi Gábort hatóság elleni erőszak vádjával börtönnel is fenyegetik.

A Radnóti Miklós Színház társulata és tágabb alkotóközössége a napokban rendhagyó videoklippel fejezte ki szolidaritását a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett.

“Kiállnak azokért, akiknek a hangja nem hallható, kiállnak a gyermekek védelmében, felszólalnak az embertelen rendelkezések ellen. Azt üzenik: az együttérzés kevés, nem hallgathatunk továb - fogalmaz a teátrum közleménye. A filmben megjelenik Erdős Virág is, akinek Szóljatok című ikonikus versét mondják el a művészek.

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a “Szóljatok” akció kapcsán azt mondta: “Elég! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem indulunk azonos esélyekkel az életben. Egyre nagyobbra nyílik a társadalmi olló a szegények és a gazdagok között. Egyre több a hátrányos helyzetű gyerek és fiatal. Egyre igazságtalanabb rendszert működtetünk. Pedig a társadalom tudja magát gyógyítani a civil szervezetek jótékony tevékenységével. Csak békén kellene hagyni őket. Hiszen sok esetben az állami apparátus helyett látnak el szakértelmükkel és elhivatottságukkal nélkülözhetetlen munkát. Igaz, így a puszta létezésükkel is felhívják a figyelmet a rendszer tátongó hiányosságaira, ezt a rendszernek el kellene viselnie, és az általuk nyújtott megoldást támogatni és értékelni kellene, nem ellehetetleníteni. Milyen jövőt építünk így?”