Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának méltó megünneplésére az eddigi 2 milliárd forinton felül további 1,7 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány.
Az emlékév célja a közös emlékezés, valamint a fiatalabb generáció és a nemzetközi közvélemény minél szélesebb körű megismertetése a forradalom eseményeivel és szellemiségével. A rendezvényekre több mint 50 külföldi küldöttség érkezik Magyarországra.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy az események magas színvonalának biztosítása érdekében a központi költségvetés általános tartalékából 1,7 milliárd forintot csoportosít át a költségek fedezésére. A pénzt a folyamatban lévő programok, pályázatok további finanszírozására, az állami ünnepségek és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, valamint az eseményekhez kötődő külföldi vendégekkel kapcsolatos kiadások fedezésére fordítják.
Az évforduló méltó megünneplésére eddig összesen mintegy 2 milliárd forintot fordított a kormány. Ebből az épülő központi emlékmű mellett további emlékművek elkészítését finanszírozzák. Ezen kívül támogatásban részesül több mint 500 hazai és nemzetközi program, számos kulturális alkotás, valamint ismeretterjesztő és tudományos kiadvány országszerte és külföldön egyaránt.
A kormány még 2003-ban döntött arról, hogy 2006-ot, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját emlékévvé nyilvánítja. 2004. márciusában állt fel az emlékévet előkészítő Emlékbizottság, amely az '56-os szervezetekkel és a parlamenti pártokkal egyeztetve készítette el az emlékév programját.
Az eddig rendelkezésre állt keretből megvalósuló programok:
* A kijelölt határidőre elkészül a Felvonulási téren a központi emlékmű, az építkezés zajlik.
* A II. számú (budai) emlékmű megvalósítása folyik a Műegyetemnél.
* Az emlékév hivatalos honlapjának tervezése és folyamatos üzemeltetése.
* Október 23-ára megvalósul a 300-301-es parcella teljes kertészeti, és az ott lévő emlékmű építészeti rekonstrukciója. A Pofosz kezdeményezésére minden temetőben emlékfal lesz a forradalomban elesettek tiszteletére a temetők egy-egy központi helyén.
* Az Oktatási és Kulturális Minisztérium vetélkedőt szervezett középiskolásoknak, amely most is zajlik.
* Pályázatok keretében nyert el támogatást 7 játékfilm és egy dokumentumfilm.
* A közművelődési pályázat összesen 386 iskolának, településnek, civil szervezetnek biztosít támogatást az évforduló megünnepléséhez.
* A szépirodalmi művek kiadására kiírt pályázaton 44 könyv kapott támogatást.
* 31 színdarab elkészítésére nyílt lehetőség pályázatainknak köszönhetően.
* 44 képzőművészeti és fotóművészeti kiállítás megrendezését támogattuk pályázati úton országszerte.
* 26 tudományos konferencia kerül megrendezésre még az idén, a Magyar Tudományos Akadémia és az Emlékbizottság közös pályázatának köszönhetően.
* Eddig 20 magyar történettudományi mű megjelenését támogatja az Emlékbizottság. (A pályázat még nem zárult le.)
* 66 vidéki emlékmű felállításáról és támogatásáról döntött az illetékes szakmai zsűri.
* 110 helyszínen lesznek programok világszerte, a külföldi magyar nagykövetségek és kulturális intézetek szervezésében.
* A Külügyminisztérium már terjeszti külföldön a több ezer példányban megjelent, 5 részes, 1956-ról idegen nyelven készült tájékoztató füzetet. Elkészült a külföldre szánt vándorkiállítás, ami a nyáron eljut a különböző helyszínekre. A nyáron elkészül a forradalomról a több nyelven feliratozott DVD, amely az '56-ról készült angol nyelvű kötettel együtt eljut a külföldön lévő egyetemekre, kulturális intézményekbe, könyvtárakba. (A 2000 példányban készülő kiadványhoz kapcsolódó konferenciát - amelyre amerikai vendégeket is várnak - Király Béla szervezi a Magyar Tudományos Akadémián). Az állam- és kormányfők részére, továbbá a külföldi intézmények számára szeptemberre elkészül a Magyar Távirati Iroda és a Miniszterelnöki Hivatal közös kiadványa, egy 1956-os, nagy terjedelmű bilingvis fotóalbum.
* Nyáron minden magyarországi iskola megkapja azt az interaktív multimédiás CD-adatbázist, amelyet az Országos Széchenyi Könyvtár készített a forradalomról.
Az Emlékbizottsággal, a pályázatokkal és az eseményekkel kapcsolatos bővebb információk megtalálhatóak az emlékév hivatalos honlapján: www.19562006.hu <http://www.19562006.hu/> .
(Forrás:kormányszóvivő)