Tüntetés a Parlamentnél: Csurka István új magyar világot hirdet

Belföld - 2006-09-19

Újra magyar világot kell teremtenünk, ez a feladatunk - jelentette ki Csurka István hétfői esti felszólalásában a fővárosi Kossuth téren tartott demonstráción, hozzátéve: a tüntetők "munkája" túlmutat azon, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfőt nemsokára leváltják.

 A MIÉP elnöke, mint mondta, "nem népfelkelést akar hirdetni". Hozzátette: nem politikusként, hanem "72 éves magyar íróként" vesz részt a demonstráción. A mintegy 10 ezres tömegből a beszéd közben több százan azt kiabálták: "nem kell Csurka!". Csurka István beszéde végén a tömegből többen sörösüveggel dobálták meg a rendőröket, és újból görögtüzet hajítottak a védőpajzzsal, valamint rohamsisakkal felszerelt rendőrök sorfala közé.

A rendőrök szemmel láthatóan higgadtan tűrik a provokációt. Eddig két embert vezettek el, akik az általuk felállított kordonon átmásztak; őket a rendőrök előállították. Egyikük a zászlójával egy, a sorfalban álló rendőrre támadt,. ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt büntetőeljárást indítanak ellene - mondta el az MTI-nek Schőn Péter, a BRFK szóvivője.

A rendőrök sorfala felé hajított görögtüzek miatt eddig nem került sor rendőri intézkedésre - tette hozzá. Az emelvényen egymást követik a szónokok, akik folyamatosan a kormányt és Gyurcsány Ferencet szidalmazzák, és folyamatos pfujolás mellett lengetik a nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat. A tüntetésen megjelent, gulyáságyút vontató - Bethlen Farkas, Verőcemaros polgármestere vezette - traktor a beszédek közben elindult, s a Bajcsy-Zsilinszky út felé tart az Alkotmány utcán át.

A traktor útját nagy tömeg kíséri, az emberek a "Vesszen Gyurcsány, ébresztő!" jelszavat skandálják. A traktor mellett haladó sokaságból egyre gyakrabban hallani az "Aki magyar, velünk tart" jelszót is, amit az 1956-os forradalom és szabadságharc utcai megmozdulásain is skandáltak.

A traktor, amelyet mintegy 2 ezer tüntető kísért, az Alkotmány utcáról a Bajcsy-Zsilinszky útra fordult ki, majd a Szent István körúton, a Jászai Mari téren és a Balassi Bálint utcán keresztül tért vissza a Kossuth térre. A traktor előtt haladó, a csoportot "felvezető" tüntetők közül néhányan a Képviselői Irodaház előtt feldöntötték három-négy, a rendőrség felállította kordont. A helyszínen tartózkodó rendőrök azonnal a kidőlt kordonok helyére álltak, de nem avatkoztak be, nem állították elő a rendbontókat, s csak arra ügyeltek, hogy biztosítsák a menet útját.

(MTI)