Tusványos - Jobbik: Orbán Viktor elszigetelte a magyarokat Európában

Belföld - 2019-07-27

- A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök "szó szerint a nemzet mészárosa lett", akit "csak a saját hatalmi tébolya érdekel, és ennek oltárán kész feláldozni Magyarországot is" - közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton az MTI-vel.

A politikus közleményében a kormányfő tusnádfürdői beszédére reagált, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta, a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem".

Jakab Péter szerint a miniszterelnök "Európában belerúgott a saját szövetségeseibe is, csak azért, hogy itthon szabadságharcost játszhasson, közben visszavezette Magyarországot az oroszok ölelésébe, ahonnan 30 éve szabadulni akartunk".

Kiemelte, Orbán Viktor a "magyarokat az unió egyik legszegényebb nemzetévé tette, béremelés helyett pedig most már százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat az elüldözött magyarok helyére".

"Azok a honfitársaink pedig, akik itt maradnak, jó eséllyel a szétvert egészségügy áldozatai lesznek, ahol évente 24 ezer ember hal meg a nem megfelelő ellátás miatt" - tette hozzá.

A Jobbik képviselőcsoportjának vezetője szerint "ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben 15 év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval".