Választás 2018 - A DK nyilvánossá teszi a szavazóköri jegyzőkönyveket

Belföld - 2018-04-11

A Demokratikus Koalíció kikérte és szerda délután nyilvánossá teszi az összes szavazókör kézzel írt jegyzőkönyveit, hogy azokat össze lehessen vetni az interneten közzétett eredményekkel.

A párt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, továbbra sem fogadják el a választás eredményét, mert több körzetben is előfordulhattak csalások. Azt sem lehet kizárni, hogy a kormány és a Fidesz tudatosan csalásra készült - fogalmazott Gréczy Zsolt.

A politikus hangsúlyozta, legalább hétszáz szavazókörben magas, három százalékot meghaladó az érvénytelen szavazatok aránya, miközben az országos átlag egy százalék körül alakult. Vannak olyan szavazókörök is, ahol jelentős mértékben eltér az ellenzéki egyéni jelöltre és az őt indító pártra leadott voksok száma - emelte ki. Hozzátette, ha kell, tanúval is tudják majd bizonyítani, hogy volt olyan szavazókör, ahol a DK-nak hivatalosan egyetlen listás szavazatot sem rögzítettek annak ellenére, hogy kaptak voksot.

Gréczy Zsolt hangsúlyozta, minden olyan választókörzetben kifogást nyújtanak be, ahol választási gyanút sejtenek. Egyúttal bejelentette, hogy szombat délután részt vesznek a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen.

Kérdésre Arató Gergely, a DK szakpolitikusa azt mondta, egyelőre a helyi választási irodákon tehetnek kifogást, a Nemzeti Választási Bizottságnál majd csak az eredmény megállapítása után lehet fellebbezni. Ha sikerül néhány helyen egyértelműen bizonyítani a csalást, az szélesebb vizsgálatra ad módot, miközben a választás egészének a tisztaságát is megkérdőjelezi - mondta.

Gréczy Zsoltot megkérdezték, hogy bojkottálják-e az új Országgyűlést. Azt felelte, hogy a DK minden körülményt mérlegelni fog, és ennek tükrében hoz döntést. Hozzátette, hogy amikor korábban kivonultak a parlamentből, akkor kevésbé tudták érvényesíteni a politikai akaratukat.

Azt hittük, hogy ez, a "Soros Györggyel kapcsolatos viccparádé", aminek nagyon szomorú vége lett vasárnap este, már véget ért, de úgy látszik, valakinek nagyon élénk a fantáziája - kommentálta a szóvivő azt a hírt, hogy Soros György váltotta le a távozó ellenzéki vezetőket és Gulyás Mártont, a Közös Ország Mozgalom vezetőjét jelölte ki a helyükre.