Választás 2018 - Karácsony: át kell rendezni az adórendszert

Belföld - 2018-03-27

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint át kell rendezni az adórendszert, a nettó bérszínvonal megőrzése mellett csökkenteni kell a munkáltatók foglalkoztatáshoz kapcsolódó adóterheit, továbbá az európai átlag szintjére kell emelni a társasági adót.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kedden Budapesten, a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének klubrendezvényén elmondta azt is, helyre kell állítani a háromoldalú érdekegyeztetés rendszerét. Ennek keretében a munkavállalók, a munkaadók és a kormány együttműködésével hosszú távú gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégiát alkotnának, amelynek része lenne egy béralku és egy olyan pálya kijelölése, amely felkészíti Magyarországot a technológiaváltásra, a negyedik ipari forradalomra.

A stratégiában a családi, valamint a kis- és középvállalkozásoknak kiemelt jelentősége lenne - mondta. Szerinte azon dől el a magyar gazdaság jövője, hogyan tudják segíteni a családi vállalkozásokat.

Hozzátette: a kormánynak javítania kellene ezen vállalkozások termelékenységét, ki kellene húzni őket a szürkegazdaságból, ahová azért kerültek, mert drága a foglalkoztatás. Olyan ösztönzőkre is szükség van, amelyek növelik a hozzáadott értéket ezeknél a vállalkozásoknál - fűzte hozzá.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy nem ért egyet az egyedi, például a multiknak adott kedvezményekkel. Álláspontja szerint nem egyes vállalkozásokat, hanem tevékenységeket kell támogatni, ezek közül is az egyik legfontosabbként beszélt a képzésekről, amelyekre uniós forrásokat is lehetne fordítani.

Szólt arról is, hogy kormányon adókedvezményt adna azoknak a munkaadóknak, amelyek hazacsábítanak külföldön hosszabb ideje dolgozó magyarokat. Külön program lesz arra, hogy vállalkozókat csábítsanak haza, akik Magyarországon céget alapítanának - közölte.

Az ellenzéki politikus jelezte azt is, hogy kabinetjében kormánybiztos foglalkozik majd az elvándorlás kérdésével.