Vészféket húznának a diákkedvezményekért

Belföld - 2007-01-09

A vészfékek meghúzásával tiltakoznának a vasúti diákkedvezmények csökkentése és eltörlése ellen azok a hallgatók, akik az interneten tették közzé követeléseiket. A Magyar Hírlap információi szerint több száz diák kezdeményezte az akciót.

Az akció szervezői a 67,5 százalékos vasúti diákkedvezmény megtartását követelik. "Ha január 18-ig nem kapunk kedvező választ a kormánytól, úgy január 19-én országszerte elindítjuk akcióinkat. Különböző vonalakon, meghatározatlan időben, sorozatosan megállítjuk a vonatokat a vészfék meghúzásával" - olvasható a mozgalom honlapján, amelynek készítői szerint "megszorításokra bizonyosan szükség van, (...) de mindezt aligha lehet azzal előmozdítani, hogy az ország jövőjét jelentő ifjúságot megsarcolják."

 

A vészfék indokolatlan meghúzása legfeljebb hatezer forintos bírságot vonhat maga után, ugyanis az csak a csomagbiztonságot veszélyeztető cselekménynek minősül. A napilap úgy tudja, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elhatárolódik az akciótól. Mint az korábban megírtuk, a szaktárcával folytatott tárgyalások január végi lezárásáig a szervezet nem tervez tiltakozó megmozdulásokat.

(Forrás: Magyar Hírlap)

(www.edupress.hu)