Vizsgálatot indít a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair szombati, ammáni járatán történtek miatt

Belföld - 2019-07-29

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt - közölte hétfőn a Miniszterelnökség

A vizsgálatot a július 27-iki, 5096-os (Ammán-Budapest) járata miatt indították, a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének - írták.
Az Index.hu-nak nyilatkozó egyik utas azt mondta, a viharos időjárás miatt a gép Budapest helyett Pozsonyban szállt le, az utasoknak azt mondták, busszal szállítják át őket Budapestre, de ez végül nem történt meg, az utasoknak egyénileg kellett Budapestre utazniuk a szlovák fővárosból.
A Miniszterelnökség közleményében hangsúlyozta, minden esetben szigorúan fellép az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben.