Vizsgálatot rendelt el a vízügyi miniszter a miskolci szennyezett ivóvíz ügyében

Belföld - 2006-06-16

Vizsgálatot rendelt el Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a miskolci ivóvízellátás biztonsága, a karsztvíz használatának ésszerű korlátozása érdekében. Miskolc város nem az állami kezelésű vízműtársaság ivóvízbázisáról biztosítja az ivóvízellátást, hanem az önkormányzati tulajdonú Miviz Kft. a bükki karsztvizet használja.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere azt mondta az MTI-nek: a miniszter kezdeményezéséről a távirati irodától értesült, ugyanakkor ő is vizsgálóbizottság felállítását indítványozta az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén.

Kézenfekvő, hogy a két vizsgálatot összehangolják - tette hozzá. A környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetője Varga Miklós helyettes államtitkárt bízta meg azzal, hogy végezzen vizsgálatot a város vízellátásának hosszú távú biztonságáért. A bükki karsztvízből nyert ivóvíz Miskolc egy részén szennyezetté, vírus- és baktériumfertőzötté vált a június elejei rendkívüli esőzések miatt.

    Persányi Miklós intézkedése szerint a vizsgálatnak ki kell terjednie a karsztvízhasználat ésszerű korlátozására, az ehhez szükséges jogalkotásra és a vízjogi üzemeltetési engedélyben foglaltak betartásának rendszeresebb hatósági ellenőrzésére. Mindemellett át kell tekinteni a miniszter szerint a térségi vízkészlet-gazdálkodást, hogy hosszú távon biztosan javulhasson többi között Miskolc város ellátása is.

     Káli Sándor ezzel kapcsolatban azt mondta: a város vezetése is Miskolc biztonságos vízellátását tartja elsődlegesnek, ugyanakkor tudni kell, hogy a városi vízfogyasztás meghatározó részét, több mint kétharmadát a bükki karszt biztosítja, ezt kiváltani igen nehéz lenne. Más, vizet értékesítő társaságtól beszerezni a vizet jelentős többletköltséggel járna - mondta a polgármester.

     A vízügyi tárca tájékoztatása szerint azonnali intézkedésként a helyettes államtitkár egyeztetéseket folytat majd az ÁNTSZ-el, hogy amíg nem sikerül végleg megoldani Miskolc biztonságos vízellátását, gyakoribb minőségi ellenőrzéseket végezzenek; a vízbázisvédelmi feladatok gyorsabb elvégzéséért pedig Miskolc város vezetésével kezdeményez tárgyalásokat.

    A tárca emlékeztet: már korábban is felhívta a karsztvizet használó települések figyelmét arra, hogy ahol lehetséges, a karsztvízből való ivóvíznyerés helyett át kellene állni a folyamatosan ellenőrzött, jó minőségű ivóvízellátást biztosító vízművek használatára.

(MTI)