Zárószavazással fejezi be nyári munkáját hétfőn a parlament

Belföld - 2006-07-24

A parlament nyári munkáját hétfőn kilenc törvény zárószavazásával fejezi be. A nyári rendkívüli ülésszak utolsó munkanapja várhatóan Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd a szokásos interpellációkat, azonnali kérdéseket követően zárószavazás lesz kilenc előterjesztésről.

A képviselők elsőként az önkormányzati törvény kétharmados többséget igénylő módosításáról szavaznak, amelynek célja a hatékonyabb, költségtakarékosabb közszolgáltatás megteremtése. A módosítás szerint az ezer fő alatti településeken csak akkor működhetnének önálló jegyzői hivatalok, ha ezt az ellátandó feladatok nagyságrendje indokolja; az 500-nál kevesebb lakosú településeken viszont egyáltalán nem.

    

A közoktatásról szóló törvény módosítás többek között megemelné a tanárok kötelező óraszámát, valamint kötelezővé tenné a nyolc osztálynál kisebb iskolák tagiskolává válását. A felsőoktatási törvény módosításának legtöbb vitát kiváltó pontja a képzési hozzájárulás - tandíj - bevezetése, amelyet az államilag támogatott oktatásban részt vevők fizetnének.

    

Az országgyűlési képviselők és az EP képviselők összeférhetetlenségét szabályozó - kétharmados többséget igénylő - törvény módosítása arról szól, hogy az országgyűlési és az EP képviselők az állami szférában gazdasági tevékenységet egyáltalán ne folytathassanak.

    

A mentelmi jogra vonatkozó törvény módosítása csökkentené a mentelmi jogban részesülők körét. Elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges. A kétharmados többséget igénylő törvénymódosítások sorában utolsó az a javaslat, amely 2010-től 298 főben határozná meg az országgyűlés létszámát.

     

Az európai szövetkezetről szóló törvény módosításával új gazdálkodói szervezet jön létre a magyar jogban. A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításával rugalmasabbá teszik a létszámgazdálkodást, és megjelenik a teljesítmény elve a közigazgatásban. Az életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény módosításával újabb kárpótlási igények kielégítésére lesz mód az év végéig.

(forrás: MTI)