A dohányzás az agyat is károsítja

Egészségügy - 2012-11-26

A dohányzás árt az agynak is, mert károsítja a memóriát, a tanulási és a gondolkodási képességeket - állapították meg közel kilencezer ember nyolc éven át tartó nyomon követése alapján brit kutatók.A King′s College London munkatársai 8800 ötven év feletti embert vontak be tanulmányukba, amelyben a szívroham és a szélütés valószínűsége és az agy állapota közti kapcsolatot vizsgálták, és amelynek eredményét az Age and Ageing című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

Tanulmányuk részeként felmérték az érintettek egészségét és életvitelét, majd teszteket is végeztek velük, amelyekben mérték memóriájukat, valamint tanulási és következtetési képességüket. A teszteket a követéses vizsgálat 4. és 8. évében újra elvégezték.

    Eredményeik azt mutatták, hogy a szívroham és a szélütés kockázata "határozottan összefügg a kognitív hanyatlással". A legnagyobb kockázatot azoknál találták, akiknél a legjelentősebb szellemi hanyatlást mérték. Mint hozzátették, egyértelmű kapcsolat volt a dohányzás és a teszteken elért alacsonyabb pontszám között, és kisebb mértékben ugyan, de a magas vérnyomás és a túlsúly is hatással volt a teljesítményre, az agy állapotára.

    "Az öregedéssel a szellemi hanyatlás egyre gyakoribbá válik, és egyre több embernél zavarja a mindennapi feladatok ellátását és a jóllétet" - idézte Aley Dregant, a kutatók egyikét a BBC hírszolgálata.

    A kutatók több olyan kockázati tényezőt azonosítottak, amelyek kapcsolatba hozhatók a felgyorsult szellemi hanyatlással, és amelyeken az életvitel módosításával változtatni lehetne. "Tudatosítanunk kell az emberekben, hogy szükségük lenne bizonyos életviteli változtatásokra, hogy csökkentsék a kognitív hanyatlás kockázatát" - hangsúlyozta Dregan.

    Simon Ridley, az Alzheimer′s Research UK munkatársa kiemelte, hogy a kutatás ismételten összekapcsolta a dohányzást és a magas vérnyomást a kognitív hanyatlás és a demencia nagyobb kockázatával. Ridley szerint szükséges lenne a demencia kialakulását megelőző módszereket találni: fontosnak nevezte például, hogy a középkorúak figyeljenek oda szív- és érrendszerük egészségére.

    (http://www.bbc.co.uk/news/health-20463363