A dopamin javítja idős korban a hosszú távú memóriát

Egészségügy - 2012-11-10

A boldogsághormonok egyike, a dopamin javítja idős embereknél a hosszú távú memóriát - állapították meg német kutatók.Emrah Düzel idegkutató vezetésével 65 és 75 év közötti emberek bevonásával zajlott a vizsgálat, amelyben a résztvevők egyik csoportjának a dopamin előanyagát adták, míg a másik csoport placebót kapott. Az ezt követő memóriateszteken a kezelt csoport tagjai jobban teljesítettek, mint a kontrollcsoport tagjai.

    A Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány új betekintést enged abba, hogy miként jönnek létre a hosszan tartó emlékek, és segít következtetéseket levonni azzal kapcsolatban is, hogy miért halványulnak el gyorsuló ütemben az Alzheimer-kóros emberek emlékei.

    A dopamin sokarcú neurotranszmitter, idegi ingerületátvivő anyag. Részt vesz az idegsejtek egymás közötti, valamint az idegsejtek és az izomsejtek közti kommunikációban is. Düzel a University College London munkatársaival együttműködve elsőként igazolta, hogy a dopaminnak speciális szerepe van a hosszú távú memória formálódásában.

    "Vizsgálataink először igazolták, hogy a dopaminnak hatása van az epizódszerű memóriára. Ez a hosszú távú memóriának azon része, amely lehetővé teszi, hogy az egyes eseményeket felidézzük" - idézte Düzelt a Science Daily című ismeretterjesztő portál.

    (http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121108131720.htm)