A miniszter bírósághoz fordul a mai patikussztrájk miatt

Egészségügy - 2006-09-28

Az egészségügyi miniszter szerint jogsértő a gyógyszerészek demonstrációja, ezért bíróság elé viszi az akciót. A kamara nem enged.

Az ország 2056 gyógyszertára ma reggel nyolc és tíz óra között zárva tart. A fájdalomcsillapítókat, a ma felírt készítményeket, az orvos által sürgős jelzéssel ellátott recepteket a demonstráció ideje alatt is kiadják.

 

Az akcióról szeptember közepén döntöttek a patikusok, mint ahogyan arról is, hogy a demonstrációt addig folytatják, amíg a kormány nem vonja vissza a patikaliberalizációról szóló döntéseket, vagyis ha változatlanul lehetővé teszi, hogy sokkal több gyógyszertár nyíljon, továbbá a nem támogatott orvosságok közül sokat patikán kívül is áruljanak.

 

Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke tegnap délelőtt újságíróknak ismét felidézte azokat a nemzetközi tapasztalatokat, amelyek szerint a liberalizált gyógyszerpiac a gyógyszermérgezések, valamint a hamisított termékek arányának növekedésével és áremelkedéssel jár. A demonstrációt nem a kamara szervezi, hanem a gyógyszerészek - közölte Lestyán Balázs, a gyógyszerészek válságstábjának vezetője. S ha így van, törvényes.

 

Az egészségügyi miniszter kora délután ugyanakkor közleményben jelezte, hogy jogszerűtlennek tartja a patikussztrájkot. Molnár Lajos levélben szólította fel a kamara elnökét, hogy szerda éjfélig vonják vissza a felhívásukat. Ellenkező esetben bírósághoz fordul. A miniszter a levélben a sztrájktörvényre hivatkozik, mondván, munkabeszüntetés szervezésére a kamara nem jogosult, az csak a munkavállalókat illeti meg.

 

A kamara elnöke, Hávelné Szatmári Katalin szerint szó sincs sztrájkról. Az akciót nem a kamara szervezi, hanem a gyógyszerészek maguk. Erre egy alkotmánybírósági állásfoglalás alapján joguk van. Az elégséges szolgáltatást biztosítják. A felhívásukat csak akkor vonják vissza, ha a kormány is feladja a patikaliberalizációs terveit, és partnerként tárgyal a gyógyszerészekkel.

 

Nincs ok visszakozásra - mondta lapunknak Lonkai Lászlóné, a nagyoroszi gyógyszertár vezetője. Hozzátette: napok óta tájékoztatják a lakosságot a tervezett akcióról, és nem tagadják meg a lázas gyereknek való vagy más, azonnali segítséget jelentő készítmény kiadását. Ugyanezt ígéri a salgótarjáni Borostyán patika, illetve a budapesti Budagyöngye bevásárlóközpont gyógyszertára is.

 

A Kereszténydemokrata Néppárt MTI-nek átadott közleménye szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ma délelőtt általános ellenőrzést készül tartani a gyógyszertárakban. Az ellenőrzés része a nyitvatartási idő számon kérése. A KDNP megítélése szerint a kormányzat felrúgja a társadalmi érdekegyeztetés elemi normáit, és hatósági erőszakkal lép fel a gyógyszerészek ellen. Ezzel ismét kiderül, hogy a társadalmi méretű feszültséget a kormány szítja - áll a kereszténydemokraták közleményében. A KDNP értesülését megerősítette lapunknak Antal Csaba, az ÁNTSZ tiszti főgyógyszerésze. A szakember elmondta: több száz hatósági ellenőr azt vizsgálja, hogy a gyógyszertárak betartják-e a működési engedélyükben meghatározott nyitvatartási időt. A tiszti főgyógyszerész állítja: lesz nyitva tartó patika, mert tudomása szerint nem minden üzlet csatlakozott a demonstrációhoz.

 

A kormány szerdai ülésén felmentette tisztségéből Kiss Józsefet, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját, és október elsejétől Major Zoltánt bízta meg a feladattal - jelentette be tegnap a kormányszóvivő. A vezetőcserét a tárca közleménye azzal indokolta, hogy az egészségbiztosító az ország legnagyobb pénzintézete, és vezetéséhez más szemléletű emberre van szükség. Az új vezető, Major Zoltán korábban több bankban is dolgozott, szakmai múltja alapján alkalmas az egészségbiztosító valódi pénzintézetté való átalakítására.

 

Adatmegtagadást hirdetnek

 

Az ország több megyéjében engedetlenségi mozgalmat hirdettek a háziorvosok a kötelező adatszolgáltatás ellen. Október elsejétől meg akarják tagadni ezt a kötelezettséget. Egy kormányrendelet értelmében a háziorvosoknak szeptember elsejétől közölniük kell az egészségbiztosítóval, hogy milyen vizsgálatokat végeztek, illetve milyen terápiát rendeltek a betegeiknek. Eddig ők voltak az egyetlen olyan szakorvosi csoportja a rendszernek, akiknek nem kellett jelenteniük, mert nem az elvégzett vizsgálatok alapján kapták a pénzt a biztosítótól. (forrás: nol.hu)