A világ legkorszerűbb PET/CT berendezése Debrecenben

Egészségügy - 2007-05-04

A világ legkorszerűbb technológiájú PET/CT berendezését adták át pénteken a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DEOEC). 1994-ben Közép-Európában elsőként Debrecenben helyeztek üzembe PET (Pozitronemissziós tomográf) kamerát a helyi atommagkutató intézet ciklotronjára építve.

Azóta a DEOEC saját ciklotront vásárolt, s az időközben elavult PET készülék helyett most a legkorszerűbb PET/CT diagnosztikai berendezést helyezhetik üzembe. Az úgynevezett 64 szeletes berendezés mindössze hat működik a világban, ebből három Európában: Maastricht és Koppenhága után immár Debrecenben.

 

Ez a készülék nemcsak daganatos betegségek, hanem több ideggyógyászati és kardiológiai kórkép fájdalommentes kimutatására is képes mindössze tíz perc alatt. A korszerű berendezés alkalmas a daganatos betegségek igen korai felismerésére, amikor a betegség még jó eredménnyel gyógyítható.

 

Az új készüléket üzemeltető Orvosi diagnosztikai Kft., illetve Mediso Kft. igazgatója Bagaméry István az MTI érdeklődésére elmondta: a PET/CT berendezés 700 millió forintba került, és saját beruházásban valósították meg Debrecenben.

 

Hozzátette: cégük tavaly 20 évre szóló szerződést kötött a DEOEC-cel a sugárdiagnosztikai berendezések működtetésére, beszerzésére, fejlesztésére.

 

Ciffra Árpád, a Hajdú-Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezető főorvosa közölte: az OEP 100 százalékban finanszírozza a PET/CT vizsgálatokat, s a finanszírozott esetek számát az eddigi havi 100-ról 220-ra emelik.

 

Bagaméry István hozzátette: az OEP példás gyorsasággal oldotta meg a PET/CT finanszírozását, s bejelentette cégük további 400 vizsgálatot finanszíroz saját forrásból.