Hadat üzent a magyar orvosoknak az Orbán-kormány: jogszabállyal dózerolják le a Magyar Orvosi Kamara hatásköreit, így lényegében megszüntetik az orvosok magyarországi szakmai érdekképviseletét. Mindezt azért, mert a Kamara tiltakozni mert a magyar emberek egészségét kockáztató, új ügyeleti rendszer bevezetése ellen, az egészségügyi ellátórendszer szétverése ellen.
Az Árnyékkormány szerint ha ez így megy tovább, nyilvánvalóan tovább romlik majd a magyar egészségügyi ellátás színvonala és biztonsága, mert már az orvosokat is ellenségnek tekinti az Orbán-kormány.
Ahelyett, hogy hallgatnának a Magyar Orvosi Kamara szakmai javaslataira, inkább erőből kényszerítik rá az akaratukat az orvosokra. Ennek az lesz az eredménye, hogy – megfelelő szakmai érdekképviselet híján – egyre több magyar orvos hagyja ott a pályát vagy megy dolgozni külföldre, ahol megbecsülik a hazai szakembereket. Ha nem marad elég orvos Magyarországon, akkor veszélybe kerül az orvosi ellátás, a betegeknek nem lesz kihez fordulniuk, miközben már most is hónapokat kell várni egy-egy rutinvizsgálatra és számos településen nincs háziorvos.
Mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy megbecsüljék a magyar orvosokat és szakdolgozókat, és a magyarok gyógyulását semmi se veszélyeztesse.
Dr. Komáromi Zoltán
Egészségügyi árnyékminiszter
Kiadó: Demokratikus Koalíció
OS