Az egészségügy problémái

Egészségügy - 2009-02-22
A Kapcsolat Napján – február 21-én - az egészségügy legégetőbb kérdései is napirendre kerültek. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum által megrendezett találkozón Schvarcz Tibor, az Országgyűlés egészségügyi bizottságságának alelnöke többek között elmondta, a világ csaknem minden országa évtizedek óta emberi erőforrás hiánnyal küzd.

A WHO  becslése szerint hozzávetőleg 4,3 millió szakember pótlására lenne szükség az egészségügyben. Az öregedő társadalom, valamint a technológiai fejlődés okozta humánerőforrás problémák leküzdésére a forrásbővítés, a struktúraváltás, valamint az öngondoskodás megjelenésének szükségszerűségét hangsúlyozta előadásában a szakember, az erőforrások koncentrációja pedig egy további lehetséges eszköz, melyre jó példa a Debreceni Egyetem fejlesztésében megvalósult Auguszta program is.

 

A társadalom egészségi állapotának javítása, az emberi egészség védelme a legfontosabb szempont az egészségügy aktuális kérdéseinek megvitatásakor, hangsúlyozta Dr. Ádány Róza, a Debreceni Egyetem – illetve az ország egyetlen – Népegészségügyi Karának dékánja. Közép-Kelet-Európában egyedüliként a kar által létrehozott Egészségobszervatórium végez egészséghatás vizsgálatokat.

 „A hazai lakosság egészségi mutatóinak elemzésekor kiemelt figyelmet kell szentelnünk a roma lakosság egészségi helyzetének vizsgálatára, mivel ez társadalmunk egyik legalapvetőbb kérdése. A lakosság egészségi mutatóinak javításához a roma lakosság helyzetének javítására, elsősorban az iskolázottság és a foglalkoztatottság növelésére van szükség” – hívta fel a figyelmet Dr. Ádány Róza dékán.