Az egészségügyi miniszter levele az Akadémia elnökéhez

Európa egészségügyi rendszerei nagyon különbözőek, mégis van egy közös jellemzőjük: minden országban társadalombiztosítás működik. A társadalombiztosítás lényege, hogy a részvétel benne kötelező, a befizetés nem kockázat-, hanem jövedelemarányos, az egészségügyi ellátás pedig semmilyen összefüggésben nincs a befizetés mértékével, azaz: nem jár jobb, vagy több ellátás annak, aki a közösbe többet fizet.

    Ezek a társadalombiztosítás alapelvei, amelyek maradéktalanul érvényesülnek a tervezett új magyar rendszerben. Ezen alapvető azonosságon túl az európai országok abban különböznek, hogy a társadalombiztosítást milyen intézmények segítségével működtetik. Valahol minden feladat az államra hárul, máshol magánbefektetőket is bevonnak az ellátás szervezésébe és a szolgáltatásvásárlás lebonyolításába.

    Az egészségügy területén a szocialista rendszer örökségével a közép-európai térség valamennyi államának meg kell küzdenie. A Visegrádi-országok az elmúlt évtizedben különböző utakon indultak el, de mára egymáshoz nagyon hasonló reformokat valósítanak meg. Több nyugat-európai példához hasonlóan, ezekben az országokban az állami monopólium mindenhol megszűnt vagy megszűnik, mindenhol több szereplős egészségbiztosítási rendszer alakul ki, amelyben a biztosítottak választhatnak a biztosítók vagy a pénztárak között, és a magánbefektetők érdemi szerephez jutnak az ellátás finanszírozásában, de a társadalombiztosítás mindenhol megmarad. A magyar egészségügy átalakítása ehhez a tendenciához illeszkedik.

    Természetesen az egyes modellek helyessége vitatható. Szakmailag és világnézeti alapon is. Vannak, akik alapjában az állami megoldásokban hisznek, míg mások nagyobb szerepet adnának a magánkezdeményezéseknek. Ahogy az elmúlt hetek aláírásgyűjtéseit látom, az akadémikusok között is vannak olyanok, akik inkább az első csoportba taroznak, míg mások nem értenek egyet velük. Sajnos az egészségbiztosítási reformról folyó vita a nyilvánosság legtöbb színterén kilépett abból a keretből, amelyben racionális érvek és ellenérvek döntenek, így az értelemre ható párbeszéd helyét átvették a túlzó, sok esetben tájékozatlanságról árulkodó, áltudományos kinyilatkoztatások.

    Éppen ezért sajnálom nagyon, hogy az Ön által aláírt levél olyan megfogalmazásokat is tartalmaz, miszerint a tervezett átalakulás "drámai mértékben rontja a társadalom egészségi állapotát".

Tisztelt Elnök úr!

    A levél aláírói mire alapozzák ezt a kijelentést? Milyen tudományos bizonyíték támasztja alá ezt a súlyos vádat? Mi a bizonyíték arra, hogy az állam és a magánszereplők együttműködésével felálló pénztárak "háttérbe szorítják a prevenciót és korlátozzák a progresszív betegellátást." Mi éppen fordítva látjuk: meggyőződésünk, hogy ezek a pénztárak az egyetlen állami biztosítóval szemben ténylegesen érdekeltek lesznek abban, hogy a mainál sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzenek a megelőzésre.

    Önök azt is írják, hogy "a nyereségérdekelt biztosítók színrelépése a szolidaritásközösség fokozatos felszámolásával" jár. Vajon miért? Egy olyan rendszerben, amely a nemzeti kockázatközösségre épül és nagyon szigorú garanciák védik a biztosítottakat, nem látom, mi bizonyítja ezt a kategorikus állítást. A biztosítás a jövőben is kötelező lesz, ahogy az sem változik, hogy a járulékok mértékéről és az ellátási csomagokról ezután is az Országgyűlés dönt. Számomra furcsa ellentmondás, hogy azok, akik annyira bíznak az államban, hogy még az egészségügyi szolgáltatások vásárlását is rábíznák, ugyanabban az államban már nem bíznak meg, ha a szabályozás vagy az ellenőrzés a feladata. Ha az állam képtelen lenne a garanciális szabályokat betartatni, akkor hogyan lehetne rábízni 10 millió ember ellátásának hatékony szervezését?

    Önök a levelükben arról írnak, hogy a törvény "nyereséggaranciát" kínál a biztosítóknak. Azt kérdezem Elnök úrtól: ezt melyik paragrafusból olvassák ki? Önök tényállítást tettek a "nyereséggarancia" biztosításáról, nem szubjektív véleményt fogalmaztak meg, így joggal kérhetjük, hogy jelöljék meg az erre vonatkozó törvényhelyet. Az igazság az, hogy ilyen szabály nincs a törvényben. A törvény nem "nyereséggaranciát" biztosít, hanem nyereségmaximumot állapít meg. Azaz, azt határozzuk meg, hogy jó működés esetén mennyi lehet a pénztár maximális haszna, de arra, hogy ezt meg is tudják szerezni, semmilyen garancia nincs. Miért is lenne? Ilyen garancia teljesen ellentétes lenne a szándékainkkal. A parlamenti vitában többször tettem kísérletet arra, igaz sikertelenül, hogy az ellenzéki pártoknak elmagyarázzam: a nyereséggarancia megfojtaná azt a versenyt, amit mi létrehozni akarunk. Hiszen, miért versenyeznének az emberekért a pénztárak, ha a hasznuk garantált?

Tisztelt Elnök úr!

    Ön egy rádióinterjúban azt mondta, hogy olyan biztosítási rendszert tart elfogadhatónak, amelyben mindenkinek van egy szolidaritási elven működő alapbiztosítása, amely mellett kiegészítő biztosítások is köthetők. A nyilatkozata alapján ez esetben érthetetlen számomra, miért szerepel a Köztársasági Elnökhöz küldött levélben az a kitétel, hogy a Kormány által tervezett reform "növeli a gyógyítás járulékos költségeit, ennek következtében a lakosság nagy része számára jelentősen emelkednek a betegek egyéni fizetési terhei" Ez éppen akkor történne meg, ha az Ön által javasolt megoldás érvényesülne, hiszen a kiegészítő biztosítások valóban növelik a gyógyítás járulékos költségeit. A mi javaslatunk egyik legfontosabb eleme, hogy a minőségjavító versenyt nem csak a jómódúaknak elérhető kiegészítő biztosítások területén, hanem az alapellátásban is lehetővé tesszük. Így a szabad választással és a versennyel járó előnyöket mindenki élvezheti, nem csak a gazdagabbak.

Tisztelt Elnök úr!

    Végezetül, kérem, engedjen meg nekem egy személyes megjegyzést. Meggyőződésem, hogy a Köztársasági Elnök úrnak írt levelet Ön jóhiszeműen, de az elfogadott törvény ismeretének hiányában írta alá. Sajtóhírek alapján ön csatlakozott egy magán biztosítótársaság létrehozásához, amely élet- és nyugdíjbiztosítással foglalkozna. Kérem, ne értsen félre, én ebben semmi kivetnivalót nem látok. Egy gondolatkísérlet erejéig viszont képzeljük el, ilyen biztosításokat egyedül az állam nyújthat. Bizonyára Ön is visszautasítaná azokat a vádakat, hogy az emberek öregkori biztonságát és életesélyeit drámaian rontaná, ha az állam ezeket a tevékenységeket részben átengedné a magánkezdeményezéseknek. Bizonyára Önt is sértené, ha azt hallaná, hogy ezek a biztosítók csak azért jönnének létre, hogy az ügyfeleiket megkárosítsák. Bizonyára Önt is aggodalommal töltené el az polgári mentalitástól végtelenül idegen és sötét időket idéző propaganda, miszerint a magántulajdonosok szükségszerűen gonoszak, az ő érdekeik mindenképpen ellentétesek a "nép" érdekivel, így csak az államosítás jelentheti a társadalmi szempontból hasznos működés biztosítékát. Feltehetőleg ezekre a vádakra Ön is azt válaszolná, hogy az állami monopólium megszűnésével létrejövő verseny éppen az ügyfeleknek jó, mert végre választási lehetőséghez jutnak, ezáltal folyamatosan javuló minőségű szolgáltatásokat kapnak.

    Kérem, higgye el, nekünk ugyanez a szándékunk az egészségbiztosítás területén. Azt szeretnénk, hogy az erős állami garanciákkal körbebástyázott, szabályozott verseny miatt minél jobb minőségű ellátást kapjanak a betegek és csökkenjen a kiszolgáltatottságuk. Ha több pénztár van, az emberek választhatnak. A választás lehetősége minden egyes embert erősít, így végre a betegek lehetnének a legfontosabb szereplői az egészségügynek.

Tisztelettel:

                                    Dr. Horváth Ágnes

Budapest, 2007. december 20.