Calicivírus a kaposvári kórházban: látogatási tilalmat rendeltek el

Egészségügy - 2006-12-01

Calicivírus-fertőzést mutattak ki a vizsgálatok csütörtökön Kaposváron, a Kaposi Mór Oktatókórházban; eddig nyolc betegnél bizonyosodott be a fertőzés - közölte Papp Erzsébet, a fertőző osztályt vezető-főorvos. A fertőzésre a kórházban naponta végzett fertőzésvizsgálatat során derült fény - tette hozzá.

Elmondta: hasonló tünetekre - hasmenésre, hányásra - többen is panaszkodtak az elmúlt napokban, a szükséges vizsgálatokat pedig mindenkinél elvégezték. Az eddigi nyolc kivételével azonban másnál nem mutatták ki a fertőzést. Tizennégy beteg esetében még nincs eredmény - közölte.

A fertőzés miatt a belgyógyászaton, az ápolási osztályon és a mozgásszervi rehabilitáción csütörtöktől látogatási tilalmat rendeltek el.

 

Ahol lehetett, az osztályon belül különítették el a betegeket. Ahol ezt nem tudták megoldani, onnan a fertőző osztályra vitték őket. A főorvos feltételezése szerint a vírust, amely egyébként a széklettel terjed, valószínűleg a látogatók hurcolták be a kórházba.

 

Hangsúlyozta: a megelőzésnél fontos az alapvető higiéniás szabályok betartása, s ennek a kórházban megvannak a feltételei.

 

(MTI)