COVID monolóok: Vidéki kis kórház intenzíves szakápolója
"Január körül, amikor Kásler Miklós elrendelte, hogy minden kórháznak fogadnia kell a Covid-betegeket, az intenzív osztály, ahol dolgoztam, erős létszámproblémákkal küzdött. A műszakonként optimális három helyett évek óta két szakápoló vitte az osztályt. Erre a helyzetre jött az utasítás, hogy a »tiszta intenzív« osztály mellé meg kell nyitnunk egy covidosat is. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy kiürítettünk egy másik sima kórházi osztályt és berendeztük a Covid-intenzívet. A feltételek egy sima intenzívnek sem feleltek meg: nem volt olyan központi hely, ahonnan ráláthatunk volna valamennyi betegre, de nem volt központi monitor sem. Nagyon sok betegbiztonságot szolgáló szabályt nem lehetett betartani, nem volt tisztességes zsilipelési lehetőség sem.
A meglévő két szakápoló mellé a kórház belgyógyászatáról, sebészetéről delegáltak hozzánk további ápolókat, akik – miután nem értettek az intenzíves munkához – segédápolói feladatokat tudtak csak végezni. És olykor hat lélegeztetett betegre voltam egymagam. Órákon keresztül csak rohangáltam, mint a mérgezett egér. A másik szakápoló társammal négy vagy hat óránként váltottuk egymást: ez a váltás sem úgy működött, mint más covidos osztályokon, hogy kijön az ember és elmegy a pihenőbe, hanem az történt, hogy a gyors vetkőzés, fertőtlenítés után, irány a másik, a tiszta intenzív, ahol szinten várt jó néhány beteg.
. A két osztály között sétálhattunk pár száz métert. Békeidőben soha nem dolgoztam úgy, hogy háromnál több betegre kellett volna felügyelnem. Az intenzív ápolásra szorulók körül sok a feladat, ez a munka állandó koncentrációt igényel. Folyamatosan monitorozzuk a beteg vitális paramétereit: azaz mérjük a vérnyomását, figyeljük az EKG-görbéjét, a testhőjét. Ha már lélegeztetik, akkor figyelni kell a gép és a páciens szervezetének összhangjára, szükség esetén állítani az eszközökön, vagy leszívni a légcsövébe dugott tubusból a váladékot. Táplálni a gyomorszondáján keresztül. Figyelni a folyadékháztartására, mert ha az borul, könnyen a halálát okozhatja. Összeállítani a gyógyszereit, az infúziós folyadékokat. Ha vizsgálatok is történnek nap közben, akkor abban is segédkezni kell, asszisztálni ultrahanghoz, röntgenhez, légcsőtükrözéshez. A napi munka része a kanülcsere. Ha kialakul a légmell, ami nem ritka szövődmény a lélegeztetőgépen, akkor a mellkas becsövezésében is szükség van a szakápolóra. Plusz egész nap, ahányszor csak lehetséges mozgatni kell a beteget az ágyában, hogy ne alakuljon ki felfekvése, mert az újabb olyan szövődmény, ami nagyon megnehezítheti a gyógyulását. Mi például, ezen a kényszer Covid-intenzíven a protokollban előírt, a tüdő működését segítő hason fektetéseket nem csináltuk. Egy ilyen feladathoz alapból három-négy emberre van szükség, különben életveszélyessé válhat a mutatvány. Mi meg, mint említettem: a legjobb pillanatainkban is csak ketten voltunk.
Miután a tiszta és a fertőző intenzívre is ugyanaz az egy orvos jutott, ő csak akkor jött be, amikor arra feltétlen szükséges volt: vizitelni, vagy ha szóltunk, hogy valamilyen beavatkozás miatt kellene jönni. Egyébként magunkra voltunk hagyva. Ezen a kényszer-nyitott intenzíven valamennyi beteg meghalt. Hiába jeleztük a kórházvezetésének, hogy sem morálisan, sem szakmailag nem tartható a helyzet, a válasz hárítás volt, hogy nem akarjuk a feladatunkat elvégezni. Talán emlékeznek még Orbán Viktor elhíresült videójára, amiben megkérdezte egy orvostól a Korányiban, hogy van-e elég lélegeztetőgép. És amikor ő elkezdte mondani, hogy gép az van, csak ember nincs hozzá, a miniszterelnök belefojtja a szót. Na, így működik ez az egész rendszer."
Forrás:népszava