Félmilliárdos fejlesztés a debreceni újszülöttcentrumban

Egészségügy - 2012-06-14

Félmilliárd forintos fejlesztést valósítanak meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Gyermekgyógyászati Intézetének újszülött-intenzívközpontjában - jelentette be Balla György akadémikus, az intézet igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón. A program szakmai vezetőjének tájékoztatása szerint a fejlesztés keretében megújul a kritikus állapotú újszülöttek, kis súlyú koraszülöttek és csecsemők gyógyításához nélkülözhetetlen eszközpark: modern inkubátorokat, gyógyszeradagolókat, lélegeztető gépeket, betegőrző monitorokat szereznek be.

    Az orvostechnikai berendezések modernizálásához informatikai fejlesztés is társul, amely a betegek életparamétereinek folyamatos rögzítése, elemzése révén segíti a gyógyító munkát - tette hozzá a professzor.

    Elmondta azt is, hogy a 40 ággyal működő perinatális (a születés ideje körüli) intenzív centrum elsősorban az észak-alföldi régióból, de az ország egész területéről is fogadja a koraszülötteket, illetve azokat az újszülötteket, csecsemőket, akik öröklött vagy méhen belüli ártalom miatt időre, de károsodással, rendellenességgel születtek, esetleg traumát szenvedtek el és emiatt speciális gyermeksebészeti, idegsebészeti beavatkozást igényelnek.