Folytatódik a rákellenes küzdelem

Egészségügy - 2010-02-07

A Magyar Rákellenes Liga élén néhány hónapja új elnök áll. Simon Tamás professzor szerint az emberek általában a materiális dolgokat fogadják el értékként, ilyen például a ház, az autó vagy a pénz. Ám az egészségünk is vagyon, amellyel tudnunk kell okosan gazdálkodni, hiszen boldogulásunk jóllétünk függvénye. Megőrzése ma már mindenkitől tudatos hozzáállást kíván, ehhez azonban megfelelő ismeretekre van szükségünk.

A professzor több évtizedes tapasztalattal a háta mögött vallja, hogy a családok mellett az óvoda, iskola az, ahol minderre meg lehet már a legkisebbeket is tanítani.

 

- A rosszindulatú daganatos betegségeket jórészt külső tényezők okozzák, amelyek azonban idejében kiküszöbölhetők, így csökkenthető a kialakulás kockázata. Felelősek vagyunk saját fittségünkért. 12 pontban foglaltuk össze azokat az alapelveket, amelyek betartásával a lehető legtöbbet tehetünk saját magunkért. A kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testmozgás nem elhanyagolható a kiegyensúlyozott szexualitás, a stresszkezelés technikájának elsajátítása, a mértékletes alkoholfogyasztás, a dohányzás elkerülése, az időben orvoshoz fordulás, a személyi higiéne betartása, a drogtagadás, a balesetmegelőzés, az egészségüggyel együttműködés és a környezetünk tisztelete is. – magyarázza.

 

2010-ben világszinten különös figyelmet kapnak a gyermekkori daganatos betegségek és az ellenük való küzdelem.

 

- Előbb-utóbb mindenki meghal, de nem közömbös, mikor és hogyan. Sokak gyógyulása függ attól, hogy a betegséget idejében felfedezik-e, ezért érdemes megismerni az önvizsgálatok helyes módját, a figyelmeztető jeleket, amelyek hátterében daganatos betegség állhat. Egyre több olyan szűrővizsgálat érhető el, amelyekkel a rák a korai, még gyógyítható stádiumban felismerhető – bíztatja az érintetteket a Liga vezetője. -

A rákról kialakult képet szeretnénk megváltoztatni a közfelfogásban. Manapság három rákos megbetegedés közül egy elkerülhető, egy meggyógyítható és a harmadik érintett is sokkal tovább marad közöttünk, ha ismerjük és betartjuk az egészséges életmód szabályait. Míg régebben a leukémia elvitt egy kisgyermeket hetek, hónapok alatt, manapság nagy örömmel látok olyan apróságokat, akiknek olyan édesanya adott életet, aki maga is túlélő és már régen kigyógyult a gyermekkori betegségéből!