Ötvenhárom gyermek fogant Belgiumban egy genetikai rendellenességet hordozó dán donor hímivarsejtjeiből, 39 anyánál - írta kedden a Belga hírügynökség a szövetségi gyógyszer - és egészségügyi termékügynökség (FAGG) közleményére hivatkozva.
A donor sejtjeit a dán Cryos spermabank közvetítette mások mellett belga termékenységi klinikák részére, a mintákat 24 országba szállították.
belgiumi szabályozás szerint egy donor legfeljebb hat család részére adhat spermát, ami azt jelenti, hogy egy donor csak hat anyának adományozhat, bár ezek az anyák több gyermeket is szülhetnek ugyanattól a donortól. A hatóság tájékoztatása szerint két belgiumi klinikán túllépték a törvényben meghatározott korlátot, az egyikben húsz alkalommal.
A donort idén júliusban kizárták a további adományozásból.
Tavaly egy másik dán spermadonorról derült ki, hogy öröklődő, daganatos betegségek kialakulásának kockázatát növelő genetikai rendellenességet hordozott. Az eset nyomán megszigorították a termékenységi központokra vonatkozó belga szabályozást.