Gyermekorvosok egyesülete: csúcsot dönt a bárányhimlős megbetegedések száma

Egészségügy - 2016-05-04
Csúcsot dönt idén a bárányhimlős megbetegedések száma Magyarországon, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint április közepéig mintegy 17 ezer fertőzést regisztráltak, ez az ötéves átlagértéket is meghaladja - olvasható a Házi Gyermekorvosok Egyesületének közleményében.

  Az OEK első negyedéves statisztikái arra utalnak, hogy idén sem csökken a bárányhimlő elterjedtsége - írták, hozzátéve: tavaly majdnem 41 ezer megbetegedést regisztráltak.

    Hangsúlyozták, hogy a bárányhimlő nem csupán a gyermekeket érinti, hanem azokat a felnőtteket is, akik nem estek át a betegségen, különösen a várandós anyákat. A legkritikusabb időszakot a terhesség első húsz hete, valamint a szüléshez közeli napok jelentik: az akkor elkapott fertőzés mind az anyának, mind a magzatnak fokozott kockázatot jelent, a terhesség alatt azonban nem adható védőoltás.

    A szakemberek szerint a bárányhimlő elleni védekezésre nem csak gyermekvállalás előtt kell gondolni. Célszerű a betegség megelőzése a többgyermekes családokban, valamint azoknál a serdülőknél és felnőtteknél is, akik gyermekkorukban nem estek át a fertőzésen, mert a második, harmadik gyermekek betegsége általában súlyosabb, a felnőtteknél pedig nagyobb a szövődmények kialakulásának kockázata, és rendszerint súlyosabb lefolyású a bárányhimlő.