GYŐR ÉS NYÍREGYHÁZA – PÓLUSKÓRHÁZAK NAGY ÉRTÉKŰ FEJLESZTÉSE INDULHAT EL

Egészségügy - 2009-12-19

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv eddigi legnagyobb egészségügyi beruházása az a 85 milliárd forintos program, melynek keretében 8 póluskórház fejlesztése valósulhat meg. Az eddig aláírt támogatások mellett e héten két újabb kórház szerződésére került pecsét. Ezzel Győrben és Nyíregyházán is elindulhat a beruházás.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv legnagyobb értékű egészségügyi pályázata a kibővített keretű, összesen 85 Mrd forint összegű kiírás, mely az „Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban” címet viseli. A fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy minden régióban létrejöjjön egy, a legkorszerűbb ellátást nyújtó csúcsintézmény. Az építési beruházást orvostechnikai eszközök beszerzése, illetve az informatikai rendszer jelentős korszerűsítése egészíti ki.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház a Nyugat-dunántúli régió tényleges egészségügyi pólusa, de ezen felül jelentős befolyása van a Közép-dunántúli régió ellátására is. A Kórház fekvő- és járóbeteg ellátásának infrastruktúrája 1895 és 1984 között épült, többnyire felújításra, korszerűsítésre szorul.

Győrben a 10,1 milliárd forintos uniós támogatás segítségével új kórházépület-szárny épül, amely könnyen elérhető, korszerű és akadálymentes ellátó-struktúrát teremt. Az új épületben koncentrálódik majd a járóbeteg-ellátás, itt kap helyet egyebek között a sürgősségi központ, a kardiológia, a gyermeksebészetet is magában foglaló gyermekcentrum, a belgyógyászatok és az onkológia, valamint létrehoznak egy, az ambuláns kemoterápiára járó betegeket korszerűen ellátni képes ambuláns kemoterápiás egységet is. A beruházás keretében a kor szakmai és technikai színvonalán álló gondozók és ambulanciák épülnek meg, és helikopter leszállóhely is létesül. Az új szárny megépítése mellett a kórház meglévő épületének közel négyezer négyzetméterét teljesen felújítják, és modernizálják a kórház műszerparkját is. A beruházás által érintett létesítmények 470 fekvőbeteg korszerű ellátását szolgálják majd, és 670 dolgozónak nyújtanak színvonalas munkafeltételeket Az infrastrukturális beruházások lehetővé teszik a szervezeti struktúra átalakítását is, amely elősegíti az intézmény gazdaságos működését.

 

A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházat 1899-ben alapítottak, a megye legkomplexebb ellátását nyújtó egészségügyi intézménye. Több egyetem és szakiskola oktató kórháza, széles körű alap-, valamint oktató és kutató tevékenységet végez. Az intézményben 1 869 ágyon folyik a gyógyító ellátás.

A kórház 11,1 milliárd forintos támogatás segítségével valósíthatja meg beruházási terveit. Az intézmény épületei szétszórt pavilonrendszerűek, jelentős mértékben elavultak, korszerűtlenek. E tényezők miatt sok esetben gátolják a korszerű technikák befogadását, korszerű rendszerek és munkafeltételek kialakítását. Ezért a fejlesztés során jelentős tömbösítésre kerül sor, új környezetbe kerül több osztály. Jelentősen megújul a gép- és műszerpark is. Az elmúlt években megromlott műszerállag, tudásszint és funkcionalitás a beszerzések következtében megfelel majd az új terápiás kihívásoknak, valamint támogatja a gazdaság igényeihez alkalmazkodó oktatást is.