Három, az egészségügy átalakítását szolgáló törvényjavaslatot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek - jelentette be az egészségügyi miniszter szerdán, Budapesten. Molnár Lajos elmondta: reményeik szerint a törvényjavaslatok első csomagját még az őszi ülésszak folyamán elfogadja a Ház.
A gyógyszergazdaságosságról, a biztosítási felügyeletről és a kötelező kamarai tagság eltörléséről szóló törvényjavaslatokat pénteken nyújtják be a parlamentnek - mondta Molnár Lajos. A miniszter ismertetése szerint a gyógyszergazdaságossági törvény többek között szabályozná a gyógyszergyártók és forgalmazók által fizetett díjakat, nyilvánossá tenné a törvény a gyógyszerár-támogatás és -befogadás rendszerét.
A törvényjavaslat értelmében a gyártóknak a jövőben kötelező kereskedelmi rabattot - árkedvezményt - kell adniuk, amely alól akkor mentesülhetnek, ha vállalják, hogy a készítmények termelői árát csökkentik és a gyógyszereket legalább három évig ezen a csökkentett áron forgalmazzák. Ez a rabatt kétszámjegyű lesz, és függ majd a készítmények éves tb-támogatási aránytól - mondta Molnár Lajos.
Ezen kívül szabályozni kívánják a gyógyszerreklámot is, és megszigorítják a patikáknak adható kedvezmények rendszerét - mondta a tárcavezető. A kormány úgynevezett licencdíjat tervez bevezetni. Ez az összeg első alkalommal 5 millió forint lenne, és azoknak a gyártóknak kell megfizetniük, amelyek orvoslátogatókat alkalmaznak. A díj a következő évben egymillió forint lenne.
A gyógyszergazdaságossági törvénytervezet az orvosokra is ró kötelezettségeket, hiszen megváltoztatja a gyógyszerfelírás rendjét is. Amennyiben az orvos indokolatlanul és szakmailag megalapozatlanul eltér attól, hogy a hatóanyagban ugyanolyan, de olcsóbb készítményt írja fel a betegnek, a biztosítónak lehetősége lesz szankcionálni - mondta Molnár Lajos. Hozzátette: abban, hogy biztonságos és szakmailag megfelelő, ugyanakkor gazdaságilag is hatékony legyen a gyógyszerfelírás, egy szoftver lesz az orvosok segítségére.
A tervek szerint a biztosító felelőssége abban lesz, hogy nyilvános eljárásban kell az egyes gyógyszereket a társadalombiztosításba (tb) befogadni, és a támogatás mértékét megállapítani - mondta el Molnár Lajos.
A tervezet szerint minden gyógyszerért térítési díjat kell fizetnie a betegnek, ez alól csak a közgyógyellátásban részesülők kapnak felmentést. A minimális térítési díj a kiemelt (100 százalékos támogatású) készítmények esetében 300 forint lesz.
Molnár Lajos ismertetése szerint a jövőben feloldják a patikaalapítás szabályait, és egyes készítményeket gyógyszertáron kívül is lehet majd forgalmazni, szigorú szabályok szerint.
A törvénytervezet szerint a nagyforgalmú patikáknak éves szolidaritási díjat kell a jövőben fizetniük, amely díj a jelenlegi egymilliárd forintos állami támogatást egészítené ki, és ezzel a plusz befizetéssel a kistelepüléseken működő, kisebb forgalmú patikák fenntartását segítenék. Az elképzelések szerint ez a díj forgalomarányos lenne, de átlagosan 1 százalék lenne a szolidaritási díj.
Létrejön egy egészségbiztosítási felügyelet - folytatta Molnár Lajos -, amely hatóság a biztosított jogait képviselné, valamint minősíteni fogja és közzéteszi a különböző korházak és szolgáltatók gyógyító munkájának eredményességét.
A kamarai tagságot eltörlik úgy, hogy a kamarák köztestületi jellegét megtartják - tette hozzá Molnár Lajos. Egy kérdés kapcsán az egészségügyi miniszter elmondta: a gyógyszerkassza idei tervezett kiadása eléri a 400 milliárd forintot.