Három XDR-es tuberkulózisos beteget tartanak nyilván Magyarországon

Egészségügy - 2006-11-07

Magyarországon három olyan tuberkulózisban (tbc) szenvedő beteget tartanak nyilván, akikben a baktériumok ellenállnak a gyógyszeres kezelésnek - mondta el Kovács Gábor főorvos sajtótájékoztatón.

A tuberkulózis baktériumtörzsei között megjelentek olyanok, amelyek ellenállók a jelenleg alkalmazható antibiotikumokkal szemben: így például a multidrog rezisztens (MDR), ezen belül az extenzíven drog rezisztens (XDR) törzsek - hívta fel a figyelmet az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatója, Strausz János. Somoskövi Ákos tüdőgyógyász hozzátette: az XDR-re jelenleg nincs megfelelő kezelés, így a három beteget, akiknek az életkiáltásai nem jók, kórházban elkülönítve ápolják.

 

Vadász Imre főorvos a sajtótájékoztatón elmondta: a tavaly regisztrált valamivel több mint kétezer tuberkulózisos esetnek 5 százaléka bizonyult MDR-es betegnek. Ez az esetszám nem számít tömegesnek - tette hozzá -, de oda kell figyelni, és meg kell próbálni a betegeket meggyógyítani.

 

Kovács Gábor a tbc-megbetegedések kapcsán elmondta: a tbc fertőzőképességét nem lehet összevetni például a nátháéval, tehát annak, hogy valaki a villamoson megfertőződjön, kevés az esélye.

 

A rizikócsoportok körébe tartoznak azok, akiknek gyenge az immunrendszerük, valamilyen betegségben szenvednek, illetve rossz szociális körülmények között élnek vagy alkoholbetegek. A tuberkulózis optimális esetben hat hónapos kezeléssel meggyógyítható. A rezisztencia kialakulásának leggyakoribb oka a helytelen, rendszertelen és nem megfelelő ideig tartó gyógyszerszedés, valamint az, hogy a beteg nem működik együtt orvosával a kezelés alatt - mondta el Strausz János.

 

A gyógyszerre nem reagáló törzsek kialakulása gondos kezeléssel, megfelelő szűréssel megelőzhető, de a már rezisztens törzsek behurcolására is számítani kell, hiszen Nyugat-Európában az ilyen megbetegedések döntő többsége a volt szovjet tagköztársaságokból vagy a fejlődő országokból származó menekültek és bevándorlók köréből kerül ki.

 

A szakember szerint indokolt lenne az idegenrendészeti jogszabályok felülvizsgálata a járványügyi, közegészségügyi szempontok alapján. Mint elhangzott: az év elején eltörölték azt a rendeletet, amely a menekültek és bevándorlók hosszabb magyarországi tartózkodása esetére előírta a tüdőszűrő-vizsgálatot. (forrás: MTI)