Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
Hegedűs Zsolt Facebook-oldalán azt írta, hogy a két új vezetővel hétfőn tartott megbeszélést az Egészségügyi Minisztériumban, és áttekintették a kórház helyzetét és problémáit.
A kórház közelmúltja nem volt mentes a komoly működési zavaroktól; példaként említhető "a sürgősségi osztály működését veszélyeztető személyi állomány problémája", illetve a pszichiátriai osztály félbemaradt felújítása
- írta Hegedűs Zsolt.
Hozzátette: a fenti okokból is indokolt a váltás az intézmény élén, valamint az új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása.
"A vezetőváltás szükségességével az intézmény eddigi főigazgatója, dr. Bedros J. Róbert is egyetért, aki bejelentette nyugdíjba vonulását ma délután" - közölte a miniszter.
A két új kórházvezetőnek az intézmény irányításának átvétele és új alapokra helyezése mellett az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladata lesz - olvasható a bejegyzésben.